Irodalmi Szemle, 1997

1997/1 - Ján Milčák: A fülbevalós férfi

A fülbevalós férfi

Kissé feljebb egy pinty fészkelt.

A búcsúsok egyre fogytak. Végül megpillantotta Mechiást, amint egyedül térdepel a dombon. Leugrott a fáról.

— Hol voltál ilyen sokáig? — kérdezte Mechiás.

A fiú nem válaszolt. Az öreg feltápászkodott, és elindultak együtt lefelé a dombról. Előttük fehérlett az út. A fiú előbbre ment.

Meglátott egy foglyot. Fölvett egy követ, és megcélozta vele.

— Mi volt az? — kérdezte Mechiás.

— Eltaláltam egy foglyot — mondta a fiú.

Az öreg megállt a poros úton. A lenvászoning ujjában megtörülte az orcáját. Arra gondolt, hogy ezt mégse kellett volna tennie a fiúnak. A mellén fityegő zacskó tele volt. S a madzag, amin lógott, belevágott a nyakába. Már régebben ki akarta cserélni a madzagot szíjra. Volt benne elég, bőven elegendő kosztra mindkettőjüknek.

A fiú felvette a madarat, levágta a fejét, és hagyta, hogy folyjon ki a vére. Aztán egy jávorfa alá tette a fűbe. Száraz gallyat szedett, leperzselte a tollát, és felboncolta. Nagyon ügyesen csinálta. A kést végül az útifűbe törülte. Aztán leszaladt a patakhoz, és a húst megmosta a vízben.

— Milyen? — kérdezte Mechiás.

— Nem zsíros — mondta a fiú.

— Van elég sód?

— Még van.

Aztán a húst zsenge csalánlevél közé rakta, és a tarisznyájába süllyesztette.

— Közel volt az úthoz — jegyezte meg Mechiás.

— Igen, az úton volt — mondta a fiú.

— Az út a koldusoké — állapította meg Mechiás.

Az öreg aztán lehajolt, és fogta a botját meg a batyuját. Elindult a fiú után. Jól hallotta a suhanc lépteit.

Vércse Miklós fordítása