Irodalmi Szemle, 1997
1997/1 - Ján Milčák: A fülbevalós férfi
A fülbevalós férfi — Jól emlékeztem — jegyezte meg elégedetten. A bokrok mögött egy asszony ült. Szoptatós volt, jókora fehér emlőjéből inni adott a fiacskájának. Megtorpant. Egy ideig elnézte az asszonyt meg a gyereket. A fiú lehetett legalább tízesztendős, így hát csupán néhány évvel volt fiatalabb nála. Mohón ivott, a csecset két kezével markolta. — Ez adna még tán Mechiásnak is — gondolta. Aztán fölmászott a kerítésre, és beugrott a gyümölcsösbe. A fák teli voltak almával. Hosszú, szabályos sorokban álltak. Leszakított egy gyümölcsöt, és sietett a kőház felé. Beleharapott az almába, fanyar íze volt. A ház mellett kutacska állt. Belemerítette a kulacsát, és figyelte, hogyan bugyborékol a víz. Szórakoztatta. Kiöntötte, és újra belemerítette a kulacsot. Várta, hogy megteljen. Aztán leheveredett az egyik almafa alá. Elszunnyadt, és a pettyes ruhás lányról álmodott. A feje fölött pillangó szálldosott. Csendben, nyugodtan szunyókált. Az állát a mellére eresztette. A lányka havas, sík terepen szaladt. A szellőben lobogott a haja. Mezítláb volt, könnyű pettyes ruha rajta, és a fiú azon csodálkozott, hogy nem fázik benne. Aztán egymás kezét fogták. Együtt szaladtak a messzi horizont felé, oda, ahol a látóhatár az égbolttal találkozik. — Gyere! — mondta neki a lány. És szaladtak, egyre futottak egész az északi fehér fellegekig. Körös-körül a végtelenség. Az egyik fellegen Mechiás csücsült. Hosszú szárú pipából pöfékelt, és hatalmas füstfelhőket eregetett. — Nem tévedtem, tényleg gyönyörű — mondta a fiú. — Igazad volt, mint a csitri fecske — így Mechiás. Az öreg szemügyre vette a lánykát. Meg is tapogatta. Lassan matatott a hajában, a vállán, a keblén, a hasán és a combjain. — Elég! — kiáltott rá a fiú. Erre felébredt. Hevesen vert a szíve. Fogta a kulacsot, és a kerítésnek vette az irányt. Mechiás még a fa alatt térdepelt. Az arcára tűzött a nap, a homlokáról csur- gott a veríték. A fiú átadta neki a kulacsot. Hosszan ivott. Ahogy kiürült a kulacs, elhajította. — Jó vizet hoztál nekem — mondta. A fiú felvette a kulacsot, és a tarisznyájába tette. Az út túloldalán egy magas férfi állt. Borostás volt az arca, a fülében ezüstfüggő fityegett. — Frédi! Itt a Frédi! — kiáltott a fiú — Tudom — mondta Mechiás. — Meg mernéd ölni? — kérdezte a fiú. — Miért ölném meg? — vélekedett Mechiás. — Az nagyobb bűn, mint a többi? — kérdezte a fiú. — Ölni?
