Irodalmi Szemle, 1997
1997/4 - Kibédi Varga Áron: 300, 301, 302, 303, 304 (versek)
Kibédi Varga Áron puhul a test: ez már a jeltelen nevek hatalma, a sivatagé, itt a szüntelen hiány uralkodik. Nem tudnak róla, nyomot nem hagyott. 302 Nem ért fel vele, elkelt és legyintett. Nem érte meg, megérett és duzzog: ez az értelem egyenes vonulata. Megérti. Nyílegyenes, mint a hetvenesek. Az idő vasfoga: a szőlő szeme: az udvar holdja: itt vannak mind, libasorban, mint a porosz hadnagyok. Ő legyint, nem fogja fel az egyeneseket, elkel, elgörbül, udvart tart. 303 Vége a barokk kirándulásnak: felszentelem a zárórát, ujjak felmutatása, bolygók a baloldalon — a tökély, a kedély, az éj. 304 magasztos Nárcisz önműködő magát mulatja mámoros önző mint a carrarai márvány örömét vödörbe tölti öntelt korsóba kurucos ibrikbe: nagyképű fényes ábrázatú Nárcisz a.
