Irodalmi Szemle, 1997
1997/4 - Kibédi Varga Áron: 300, 301, 302, 303, 304 (versek)
KIBÉDI VARGA ÁRON 300 Nyomozó nem hagy nyomot — a nyom tilos —, kesztyűs kézzel jár az ártatlanság ösvényein, emlékezete elhatalmasodik, virágzik boldogan és bőségesen. Fegyelmezett merényleteket regisztrálnak a határ mentén, a törmelékeket gépiesen beseprik, régi emlékkönyvbe iktatják. lefordítjuk (átírjuk) a szél zajos nyomait, áttételesen kattog a meghökkentő ábra, képtelen abbahagyni magát: alig marad más, mint a határesetek, alig lehet járni a régi, emlékezetes utakon és a hómezőt nem lehet elkerülni, nem lehet betakarni. A nyomtalanság a csodával határos. 301 Ami nyugtalan, kilép a jelenből. Madarakat kerget és hatalmat, aztán hirtelen hallgatni kezd és hiányzik. Csendet hirdet, láthatatlan csendet, hallgatózik. A jel elhalványul, a száj becsukódik, megszűnnek a kedves utalások, képek fakulnak, kövek porlódnak,
