Irodalmi Szemle, 1997

1997/4 - Z. Németh István: A fűrészhangú démon (regényrészlet)

Z. Németh István

csipegeti a főtt rizs közül a petrezselymet. — Mindig akad kulcsa lezárni egy- egy ügyet.

— Felhívtam Tibor húgát — így Picur —, aki ma ideutazik a kedvünkért, hogy még egyszer megbeszéljünk minden apró részletet. Különös újságkivágásokról beszélt, meg valami érthetetlen tartalmú levélről, amelyet Tibor fiókjában talált. Ezeket is elhozza.

— Holnapra úgyis esőt mondanak — folytatja Béla. — Veronikának hívják? Ha szemrevaló a kicsike, úgy minden további nélkül beleegyezem, hogy mellettem aludjon. A gyengébb nem már csak ilyen: még gyengébb lesz, ha velem találkozik, s nem bír ellenállni személyes vonzerőmnek. Néhány szerelmes vers közeledtét érzem, mert ahol ihlető van, ott az ihlet sem marad el. Hogy itt milyen kis adag csalamádét adnak...

Béla szellemeskedése senkit sem érdekel. A szinte kötelező sörök elfogyasztása után munkába lendül a kis társaság. Bátori, aki kiválóan beszéli a szlovák nyelvet, végig a kocsmában marad. Bevallása szerint nincs jobb érzés, mint tömött pénztárcával üldögélni a bódító italok és elbódult vendégek társaságában. Levente majd találomra szólít meg kirándulókat a falu és a hétvégi ház között. Verának nincs kedve egyedül kérdezősködni, inkább olvasgat a nyaraló biztonságos falai között. Picur magát a falut célozza meg. Valahonnan elővarázsol néhány hamis névjegyet meg egy vadonatúj fekete aktatáskát. Az utóbbit halkan megkopogtatja, és mélyen a szemünkbe néz.

— Százhúsz kérdőív — mondja hipnotikus hangon. — Én mint a közvélemény-kutató intézet munkatársa... Szóval értitek...

— Majd megszámoljuk, hány lábnyom lesz a fenekeden — nevet Bátori, de az expedíció főnöke borotvaéles pillantással metszi ketté a derűjét.

— Még egy ilyen megjegyzés, és neked meg a homlokodon lesz egy. Munkára fel! Hét órakor találkozunk a faházban.