Irodalmi Szemle, 1997

1997/4 - Z. Németh István: A fűrészhangú démon (regényrészlet)

A fűrészhangú démon

már nem bírom hallgatni Picurt. Folyton azt kérdezgeti tőlünk, halljuk-e azt, amit ő. Nem tehetek róla. De én nem hallok semmit. Csak Picurt!

Bátori leül a lépcsőre.

— Eddig csak a szakállam őszült, most már a hajam is kezd. A múltkor, amikor a ligetfalusi parkban kocogtam, egy kislány rám mutatott, és nevetve azt mondta az apjának: „Nézd, papa, hogy fut az öregapó!”

Bátori nagyon hosszú monológra képes. Előadásaiban általában megtalálhatók a szónoki beszéd, a panaszkodás, a tudományos fantasztikum, a fohászkodás, az elégedetlenség, a szabad emlékröptetés és a szemenszedett hazugság bizonyos elemei. Vera közben édesen visszaalszik, csak én ülök az ágyban, és hallgatom Bélát.

— Hogyan tudnék segíteni? — kérdezem.

— Ó, sehogy! — legyint a poéta. — Vannak olyan esetek az életben, amikor a legnagyobb jó szándék sem vezet eredményre. Például nemrég felajánlottam az Égi Fény című irodalmi havilapunknak, hogy korlátlan mennyiségben közölhet tőlem verseket. Azt hiszed, éltek a soha vissza nem térő alkalommal? Egy fenét! Azt mondták, Bátoriból elég félévenként egy csepp a kiskanálra, lehetőleg étkezés előtt, mert nagyon jót tesz az emésztésnek.

Kihasználom a másodpercnyi szünetet, amíg ásít, és én is elalszom. Nekem ugrik, felráz. Nézek rá, hogy tulajdonképpen miért szórakozik velem, amikor rám pisszeg, s közel hajol a fülemhez. Alig hallani, mit suttog, csak másodszorra fogom fel szavainak értelmét.

— Te is hallod azt, amit én?

— Menj már a csodába aludni, mert... Ajaj! Valamit hallok! Mintha valaki énekelne.

Közben a hideg szép lassan keresztülkocog a hátamon. 'Lélegzetünket visz- szafojtva csakis a hangra koncentrálunk, amely egyszer felerősödik, másszor meg elhalkul. A fülünkbe telepszik, többé nincs menekvésünk előle.

— A fűrészhangú démon — suttogja Bátori, majd hisztérikusan felnevet. Int, hogy keressük meg a hang forrását. Mint kiderül, az ablaknál egyáltalán nem hallani, kívülről tehát nem jöhet, a szoba négy sarkában sem észlelhető semmi. A zümmögés legerősebben annak mértani közepén van jelen.

— Felülről jön, vagy alulról.

— Nem jön ez sehonnét — krákog Bátori. — Mit gondolsz, ki énekelget itt ilyen fűrészhangon? Egy öreg néni a pincében? Vagy Picur a padláson?

Picurnál hallgattam egy Isao Tomita nevű japán szintetizátormágus lemezeit. Klasszikusokat dolgozott át az öreg, egyik művében dalol hasonló űrbéli hang, mint amilyenhez most van szerencsénk.

Hirtelen ötlettel felébresztem Verát. A hölgyemény pislog, alig tudja leplezni dühét. Mutatom neki, hogy nem mindennapi dologról van szó, legyen szíves néhány percet ébren maradni.

— Hallod? — kérdezi Béla átszellemült arccal.

Fél percig senki sem mozdul, csak a poéta orrcimpája mozog olyan mulat