Irodalmi Szemle, 1997
1997/3 - TALLÓZÓ - Balogh Sándor : A nemzeti és a nemzetiségi kérdés a Kádár-korszakban
Balogh Sándor vétségét nagykövetségi rangra emelte. Mellesleg a korábbi években egyetlen jelentősebb állam sem szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. Ebben a periódusban Magyarország hosszú lejáratú gazdasági megállapodásokat írt alá Nyugat-Németországgal, Franciaországgal, Olaszországgal és másokkal. 1963. július 1-jén U Thant, az ENSZ főtitkára Magyarországra látogatott, és ezt követően a „magyar kérdés” lekerült a szervezet közgyűlésének napirendjéről. 1964. szepember 15-én megállapodás és jegyzőkönyv született Magyarország és a Vatikán viszonyáról. A Kádár János nevével fémjelzett magyar politika nyugati fogadtatásának és kedvező megítélésének mintegy a jelzéséül is szolgált és bizonyos értelemben annak új szakaszát is jelentette, hogy Bruno Kreisky osztrák kancellár 1964. október 29-én hivatalos látogatásra Budapestre érkezett. A Kádár-korszakban az 1960-as évek közepéig meglehetősen mosohán kezelték a magyarországi nemzetiségek problémáit. A kormány, igaz, hellyel- közzel rehabilitálta a német és délszláv nemzetiségű embereket a korábbi években elszenvedett sérelmeikért. Ugyanakkor az 1961. évi III. törvény végrehajtásával megszűntek a nemzetiségi nyelvű iskolák. A nemzetiségi kérdés iránti közömbösséget az ún. automatizmus szemlélete is táplálta, amely abban nyilvánult meg, hogy felesleges a nemzeti kérdéssel foglakozni, hiszen a szocializmus építése során a nemzetiségi problémák majd önn aguktól is megoldódnak. Az 1960-as évek végétől azonban a pártvezetők körében mindinkább megerősödött az a felismerés, hogy a nemzetiségi problémákra feltétlenül figyelmet kell fordítani. A nemzetiségi lakosság ügyeivel való behatóbb foglalkozásnak köszönhetően az 1970-es években ezen a téren már kézzelfogható eredmények szüle ttek. így számos iskolában és óvodában ismét megindult a nemzetiségi nyeh oktatás, a megyék többségében megvalósult, vagy a megvalósításához közeledett a két- és többnyelvű feliratok kihelyezése, több mint 400 nemzetiségi művészeti csoport, szakkör és klub működött, a művészeti csoportok előtt megnyílt a külföldi szereplés lehetősége, mind tömegesebbé vált a külföldi rokonlátogatás. 1975-re kiépült a nemzetiségi pedagógusképzés, minden magyarországi nemzetiségnek volt már középiskolája és főiskolai tanszéke. De változatlanul egyetlen olyan iskola sem volt az országban, amelyben minden tantárgyat a nemzetiség nyelvén tanítottak volna. 1972-ben módosították nálunk az alkotmányt, és bővebb kifejtésre kerültek abban a nemzetiségi jogok. E szerint az alkotmány a Magyar Népköztársaságban élő minden nemzetiségi állampolgár számára biztosítja az egyenjogúságot, az anyanyelv használatát, az anyanyelven való oktatást, saját kultúrája megőrzését és ápolását. A nemzetiségi lakosság Magyarországon a saját társadalmi szövetségeiben tömörülhetett, amelyek kulturális és részben politikai funkciót töltöttek be. Ezek a nemzetiségi szövetségek azonban kétségtelenül elsősorban az MSZMP és a kormány politikáját közvetítették, és inkább csak másodlagos volt az érdekvédelmi szerepük.
