Irodalmi Szemle, 1997
1997/3 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - E. Fehér Pál: Erdélyi emlékirat 1990-ből
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Magyarországra áttelepült irodalmár mondotta ki, hogy Domokos Géza kiszolgálta a Ceausescu-rendszert. Hiszen (igaz, Sütő Andrással együtt) a kommunista párt központi bizottságának póttagja volt, s egyebek között ő volt a szerzője annak a bukaresti Elörében megjelent cikknek, amely visszautasította a Budapesten megfogalmazott, de nem csupán Romániában vitatott „kettős kötődés” elvét. Domokos válaszában elismerte: „tudatosan vette vállára a szégyen keresztjét”. Mert a megalkuvást alku követte, s így jöhetett létre — egyebek között — a Kriterion. Majd ezt mondotta: „Amikor most és a jövőben megméretik a romániai magyar író, aligha lesz bölcs és célravezető lemondani, nem, nem a megbocsátó, de a történelmi megközelítésről. Más szóval, abból a valóságból kiindulva kell megvizsgálni életünket, tetteinket, tévedéseinket, amelyben ezek megtörténtek. Kérlelhetetlenül, de igazságosan.” 1990 nyarán a román sajtó — hivatalos biztatásra — magyarellenes hadjáratba kezd. Domokos Géza tiltakozik Iliescu elnöknél, s ekkor négyszemközt találkoznak. Ekkor zajlott le ez a párbeszéd... Domokos mondja: „Csak ketten vagyunk. Nem tudom, rögzítik-e bszélgetésünket, de végső soron nincs jelentősége. Megkérdezlek hát: te őszintén hiszed, hogy Erdély veszélyben van, a magyarok ki akarják szakítani az ország testéből?” Erre „Románia elnöke tiszta tekintettel, határozott nézéssel, habozás nélkül válaszolta: — Igen, hiszem.” Mindehhez következett még az a felháborodás, amely Domokos Gézának azt az interjúját követte, amelyben világosan kimondta: nem helyesli a területi autonómiát, nem ért egyet egy újabb Magyar Autonóm Tartomány létesítésével, „nem értek egyet az etnikai alapon történő bezárkózás gyakorlatával”. Ez a magyar oldalon történt. „De még a józanabb románoknak is kedvét szegtem, hogy megpróbáljanak lazítani a beléjük sulykolt: -Egy haza, egy nemzet, egy nyelv« klisé szorításán.” Ebben a két tűz közöttes helyzetben tesz fel Domokos Géza három kérdést, és válaszol is rájuk. Elnézést a hosszú idézetért, de csak ennek a szövegnek az ismeretében érthető Domokos Géza magatartása. A kérdések tehát a következők: „ 1. Elismerjük-e, hogy mi, Románia összlakosságának mindössze valamivel több, mint 7 százalékot kitevő kisebbsége vagyunk? 2. Számot vetünk-e azzal, hogy a többség — függetlenül a kormányon lévő párttól — még hosszú ideig, döntéseiben, politikaformálásában a saját nemzeti érdekeit veszi figyelembe? 3- Ennek tudatában, érdemesnek tartjuk-e az ország politikai életében való részvételt, a parlamenti jelenlétet is beleértve, vagy sem?” A felelet pedig ez: „Ha a válasz nemleges, egyszerű a dolog. Vagy elmegyünk innen, őseink földjéről, vagy teljes passzivitásba vonulunk, vagy mint a délázsiai tamilok fegyverhez nyúlunk, ennek minden katasztrofális következményével. Ha a válaszunk: igen, akkor — bármennyire nehéz — korlátoznunk kell retorikánkat, rá kell jönnünk, hogy a fülünknek ugyan jól hangzó, lelkünket melengető kemény követelések jelen pillanatban merő illúziók. Más szóval:” Ha a célratörő cselekvést, a hosszú távra beállított önmegtartó és önmegújító stratégiát meddő radikalizmussal, nemzeti érdekeinket annyiszor zá
