Irodalmi Szemle, 1997

1997/3 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - E. Fehér Pál: Erdélyi emlékirat 1990-ből

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

tonyra futtató valósággal cseréljük fel — az utóbbi pár év fájón bizonyítja —, a jövőben is ez lesz a sorsunk.”

Az a dilemma és az a veszély, amelyre Domokos Géza felhívta a figyelmet, nemcsak a romániai magyar nemzetiség életében jelentkezett, és van jelen. Gyakorlatilag minden európai nemzetiségnek (a baszkoktól a tiroli osztrákig, a lengyelországi beloruszoktól az írekig) szembe kell néznie a választással: radikális eszközökhöz folyamodik nemzeti identitása megőrzése és fejlesztése érdekében, vagy a párbeszéd, a kölcsönös kompromisszumok útját járja. Az írek évtizedes testvérháborúja, a jugoszláv tragédia mutatja az első variáció lehetséges kifutását. A második lehetőség ugyancsak problematikus és nehéz. Igaz, a legrettenetesebbtől, a háborútól elhatárolódik s ez már önmagában eredmény, de ki tudja megmondani, hogy hol kezdődik az értelmes kompromisszum, és hol torkoll értelmetlen és megalázó alkuba? A nemzetiség eleve hátrányos helyzetben van, akár van anyaországa, amely esetleg valamilyen támogatást nyújthat, akár nincsen, vagy a támogatás marad el. És van a különböző népek együttélésének ténye. Amelyet — újra Jugoszláviára hivatkozom — még egy kegyetlen háború sem tud megbontani, csak majdnem elviselhetetlenné tenni.

Domokos Gézát nem véletlenül nevezte egyszer Balogh Edgár, „a romániai magyar közélet folytonosságembere” — utódjának. Nem mintha Balogh Edgár plánumai megvalósultak volna. A legfontosabbak nem tudtak megvalósulni, de ő kitartott ezeknek szellemisége mellett. Nyilván nem valósul meg talán sohasem a Duna menti államok konföderációja, de vajon nem jelentkezik-e parancsoló szükségszerűségként a szomszédos államok gazdasági együttműködése, a régiók mind szorosabb kapcsolata, amely — akár akarják, akár nem a mindig változó illetékesek — nem maradhat meg csak a gazdaság szintjén. Éppen a legutóbbi idők romániai politikai történései mutatják, hogy a Domokos Géza által megfogalmazott „hosszú távra beállított önmegtartó és önmegújító stratégiának van realitása, noha olykor illúziónak látszik ez a magatartás. És ez a stratégia is állandó megújításra szorul, és nem is automatizmusként működik.

Domokos Géza három és fél száz oldalas könyve izgalmas és tanulságos olvasmány. Várjuk az Esély második kötetét, amely 1990 utáni történéseket elevenít fel. Természetesen Domokos Géza szemszögéből, de mindnyájunk számára tanulságosan. (Pallas—Akadémia, Csíkszereda 1996)

E. Fehér Pál