Irodalmi Szemle, 1997
1997/3 - SZEMTŐL SZEMBEN - Az átalakulás esélyei és lehetőségei Beszélgetés Kolár Péterrel, a Csemadok főtitkárával
SZEMTŐL SZEMBEN Az átalakulás esélyei és lehetőségei Beszélgetés Kolár Péterrel, a Csemadok főtitkárával • Az elmúlt esztendő, de a megelőző sem volt a derű és az optimizmus ideje a Csemadok házatáján. Szervezettségben, tagsági állományt tekintve hol tart ma a Csemadok, miközben sok minden leépült (az irányító szervek különösen), mi maradt meg mára? — Nem lehet derűvel és optimizmussal szemlélni a szlovákiai magyar közéletet, amelynek része a Csemadok is. Tevékenységét intézkedések sorozata korlátozza és nehezíti. Ezért az utóbbi két év nem egyszerűen a kulturális tevékenységgel, hanem önazonosságtudatunkért és nyelvünkért — végső soron a megmaradásunkért vívott harcban telt el. A „Hatalom” elhatározta, hogy célkitűzését, a homogén nemzetállam létrehozását tűzzel-vassal megvalósítja, s az itteni magyar népcsoportot eltünteti Szlovákia nemzetiségi térképéről. Mivel ez az elmélet nagyon emlékeztet egy bizonyos „végleges megoldáshoz” — amely ebben az esetben kifinomultabb, évezredvégi formát öltött — nem szabad szó nélkül átsiklanunk fölötte. A diktatórikus rendszerekre nézve a legnagyobb veszélyt mindig a néptömeg és annak szervezettsége jelentette. Nem véletlen, hogy ebben az esetben az össztűz egyik célpontja a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok lett, amely minden gáncsoskodás ellenére jelentős tömegbázissal és kiterjedt, ma is működőképes hálózattal rendelkezik. Ennek felszámolása a cél, hogy a magukra maradó elszigetelt csoportok manipulálhatók és „engedelmesebbek” legyenek. A rendszerváltoztatás után sokan úgy gondoltuk, hogy a Csemadoknak is át kell alakulnia, demokratizálódnia kell. A szervezetnek alulról kell építkeznie. Ez a folyamat lezajlott. Szövetségünkben sok minden megváltozót. A hatalom arroganciája azonban arra figyelmeztet bennünket, hogy az átalakulás csak olyan mértékig megengedhető, ameddig nem veszélyezteti a közös gondolkozást, a cselekvés egységét, a tájékoztatást és a tájékozottságot, valamint a folyamatos kapcsolattartást. Egy bizonyos pontnál tehát meg kell állnunk, ragaszkodnunk kell a kissé ósdinak tűnő, de évtizedek alatt természetes módon kialakult szervezeti felépítéshez, amely egyébként a legkorszerűbb számító- géprendszerekhez hasonló. Mindezek alapján megnyugtató, hogy taglétszámunk jelentősen nem csökkent. Nyolcvanezer körül vagyunk. Alapszervezeteink száma eléri az ötszázat. A korábbi tizenöt területi választmány helyett ma tizenhat működik. Nem kendőzhetjük el azonban, hogy titkárságaink munkája nehezebbé és bonyolultabbá vált. Néhány területi
