Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - TALLÓZÓ - Romsics Ignácz : Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában a 19. és a 20. században
Romsics Ignác nyaira többé-kevésbé szervesen ráépíthető lett volna egy föderatív egység. Ilyen volt az illirizmus egyik ága, amely a valamikori horvát államiságot, az ún. Háromegy Királyságot szerette volna új életre kelteni a Monarcián belül; a csehek trializmusa, amely az 1526 előtti cseh—morva államiságra hivatkozott; és mindenekelőtt a magyar politikai gondolkodás fő vonulata . 1867-ben ismeretes módon ez utóbbi jegyében jött létre a dualizmus, amelynek egyik lényeges eleme a történelmi magyar állam 1526-ban megszűnt egységének a helyreállítása volt. A föderalisztikus elgondolások másik altípusa nem a történelmi, politikai hagyományokat, hanem az etnikumot vette alapul. A birodalmat tehát a területileg elkülöníthető nyelvi-etnikai csoportoknak megfelelően akarta átalakítani. Az első ilyen tervezetek a horvát Ognjeslav Ostrozinski (1817—1890) és a cseh František Palacký (1798—1876) nevéhez fűződnek, akik 1848—49-ben hét, illetve nyolc ilyen egység kialakítását javasolták, a Monarchia etnikai fö- deralizálásának legátfogóbb tervét Aurel Popovici dolgozta ki a 20. század elején. A román politikus 15 területi egységgel számolt, s figyelmet érdemel, hogy a központi magyar terület és a román Erdély mellett Székelyföld is külön, éspedig magyar egységet képezett volna. (Aurel C. Popovici: Die Verei- nigten Staaten von Gross—Österreich. Politische Studien zűr Lösung dér natinalen Fragen und staatsrechtlichen Krisen in Österreich—Ungarn. Leipzig 1906) A föderalizálási terrvek harmadik altípusaként azokat az elképzeléseket említhetjük, amelyek kombinálták a történeti-politikai és az etnikai elvet. Báró Wesselényi Miklós 1843-as elgondolására, amely négy, s Jászi Oszkár 1918- as utópiájára, amely öt egységgel számolt, egyarránt ez volt jellemző. (Báró Wesselényi Miklós: Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében. Sajtó alá rend, Gál István. Kolozsvár, év nélk. 1—2 köt. és Jászi Oszkár: A Monarchia jövője. A dualizmus bukása és a Dunai Egyesült Államok. Bp. 1918) A centralisztikus és föderalisztikus elképzelésektől egyaránt különbözött a Monarchia korszerűsítésének az a koncepciója, amely a néhány éve ismét gyakran emlegetett kulturális, illetve perszonális autonómia megvalósításában látta a jövő útját. Ez a gondolat már az 1848—49-es osztrák alkotmánykísérletekben (Kremsier) és Kossuth forradalom utáni elképzeléseiben is felbukkant. Rendszerré azonban csak az osztrák szociáldemokraták javaslataiban állt össze a 20. század elején. Karl Renner és Otto Bauer elképzelésének a lényege abban állt, hogy radikálisan szétválasztották az államot, államigazgatást és állampolgárt egyfelől, és a nemzeti közösséget, a nemzet-kulturális önigazgatást és a személyiséget másfelől. Előbbi esetében az etnikai-nyelvi hovatartozásnak semmilyen jelentőséget nem tulajdonítottak; a különböző szintű közigazgatási egységek nem az etnikai határoknak, hanem a földrajzi és gazdasági ésszerűségnek feleltek volna meg. A vallással, nyelvvel és az etnicitás- sal összefüggő ügyekben azonban minden közösség, sőt egyén a legteljesebb autonómiával rendelkezett volna. Ily módon egy olyan kettős struktúra alakult volna ki, amely a modern államvezetés centralizációs szükségleteinek és
