Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - Duba Gyula: Az írásról — három tételben
DUBA GYULA Az írásról — három tételben AZ ÍRÓI MESTERSÉG GAZDAG IRODALMA Az írói mesterség gazdag irodalma bőven foglalkozik a szakma műhelykérdéseivel. Az alkotás törvényei az idő függvényei, állandó elemzésre szorulnak. Az idevágó munkák hatalmas könyvtárat tennének ki, a bőség a mesterség természetéből következik. Az író foglalkozásszerűen ír! Munkája szakmai feltételeit ismernie kell. Amikor ezeket kutatja, a dolgát teszi. Mindenről ír, önmagáról is. Önmagáról elsősorban magának és írótártsainak. Az írás öncél is, önmagának való tevékenység! Műhelytitkainak a feszegetése maga is irodalom. Bár joggal tehetnénk fel a kérdést: vajon miért érdekeljék az olvasót az író titkai, rejtett magánpoklai? Az ő dolga, írjon, ahogy tud! Ilyen írás tehát az írónak fontos, olyan, mint a nyilvános önboncolás. Nemcsak a világra kíváncsi, hanem önmagára is. Az író talán éppen önmagára a legkíváncsibb! Mi lakik bennem, mit tudok magamról? Az író önismerete — alkotóerő! Az írás törvényei pedig a szellem mozgásterének összefüggései. Az írói képzelet és formateremtő erő dinamikája, s a többi művészeti ágak lélektani feltételei, az alkotókészség nem tudományos jellegű! Mindezek egyéniek és személyesek, lelki érzékenység és beleérző készség következményei. Az írásművészet mélyén az ösztönélet káosza morajlik, s a műben megszülető rend metafizikai törvényekhez igazodik, rendezőelvei érzékiek és képzeletbeliek — „a líra logika, de nem tudomány!” — tudjuk József Attilától, s a művészi szövegek sem ok és okozat kohójának a tüzében edződnek, hanem megfoghatatlan belső erők pörölycsapásai alatt formálódnak, mint az izzó vas a kovács kalapácsainak ütései nyomán. Az írói képzelet anyagformáló mozgásában a tudattalatti mélyéből feltörő erők megragadják a fogalmakat, és világra lökik a szavakat, s a mondatok láncát összefűzik. Bár az éber tudat logikai fegyelem értelmezi a fogalomköröket és szóképeket, ám minduntalan arra döbben, hogy hiábavaló igyekezet lenne tetten érni a születő anyag érzelmi és értelmi ritmusát. A figyelő ész harapófogójából kihullnak az összefüggések és törvényszerűségek, akár a rohanó hegyi patak tiszta vize két Az írásról — három tételben
