Irodalmi Szemle, 1997

1997/2 - Parti Nagy Lajos: Egy bőrönd repülő

PARTI NAGY LAJOS

Egy bőrönd repülő

Átirat ’81-ből P-nak, -nek. Vagy kitudja már

Vékony köteg papír tízforintos elcédulásodóban, cirka tizenöt éve fektetem ezt az összerak hatatlan verset, az én időmből elég sok idő, egy nájlon-dossziéban tárolom, akárha tüdőröntgent, sárgás, emlékkönyvi vonatfüstöt.

Hogy a Keleti vagy a Nyugati, innen nézve kicsikét mindegy, pályaudvar, egy elnagyolt vershelyzet indulási oldala, ötemeletes harmonika, gyöngyház berakásü vastüdő, szuszogó nyárral, császárkörte-permettel teli csarnok.

Ama P, „nem én, nem én", murisán kapkodja a lábát, mossák a peront fabulonnal, csúsznak a müanyagtalpú cipők,

5 mintha egyenest a forró keramitba szállna alá a nap, olvadnak a sínek, akár bele is nyomhatná a hüvelykujját, mindenki belenyomhatná a hüvelykujját nyolcvanegyben tökig a renyhe alkonyaiba, lenne riadalom, pébé, tabukizás, nem nyomja, nem nyomom, ki ha nem én? hanem tűnődni hirtelen, akár erdőben mások vadnyoma. Nehéz ma helyből távolugrani, motyogja maga elé, s ki nekifut, a rossz műbőr cipőkben lapjára eshet, mint egy félmosoly. Aztán ültében elrugaszkodik P, ki egy bőrönd repülővel vonatra száll a rongyos kéziratban, egy hosszú és mély gyorsvonatra, melynek beláthatatlan eleje, vége, bár tán csak archivált időnk túl mákos és havas, lépcsőket lát, mondjuk, egy ajtót, egy búcsút intő, homlokával pindur üveggolyókat izzadó kalauzt, majd megmoccan a sok-sok tonna vas, reszketni kezd, halk szamovársóhajjal elindul, s ideje, mint egy kenhető és boldog kockasajt, betelvén, kihúz a csarnokhéj alól a tőkehúspiros szerelvény.

Nicht hinauslehnen. Nicht? Hová hinaus, ha kívülünk a bent?

A kéziratban épp e bent hiányos, hogy mit keres, ki mit e verspanoptikumban, az ok hiányos épp, hogy miért e forró céltalanság, mitől törődik végül el bőröndjét átölelve P, mivégre nyomja szét az ablakot! tekintetét, hogy mit keres