Irodalmi Szemle, 1996

1996/1 - Gion Nándor: Az üzbégek élni fognak

Gion Nándor

— Csalogány — válaszolt tömören M. H. J.

— Hányszor?

— Sokszor.

— Semmi más?

— Semmi más.

— Moszkvában óvakodjon a pincérnőktől — tanácsolta jóindulatúan Budzsarov.

— Most hazamegyek — mondta M. H. J. elnehezülve az orosz vodkától.

— Kialszom magam, azután bepakolok a bőröndömbe, és nekivágok a hosszú útnak. A pincérnőktől óvakodom.

Budzsarov törvényszéki bíró az ajtóig kísérte, elbúcsúzott tőle, Marina akkor már Lujza Benkovával beszélgetett telefonon, és nem törődött a férfiak dolgával.

M. H. J. azon az éjszakán mélyen aludt, reggel felé azt álmodta, hogy egy nagyvárosi sikátorban degeszre tömött pénztárcát talált. Rengeteg pénz számlálása közben ébredt, és odakint esett az eső. Elővette Krúdy Gyula Álmoskönyvét, és abban azt olvasta, hogy a pénz általában nem jót jelent, így aztán majdnem biztos lehetett benne, hogy Moszkvában esik a hó, vagy legalábbis sűrű köd van., ezért meleg ruhaneműt csomagolt a bőröndjébe, és a következő napon repülőgépre szállt a népes íródelegációval.

A küldöttséget egy belgrádi író vezetette, Lazar Latyaraknak hívták, ideges volt, és sokat beszélt, fenn a levegőben az orosz emberek hatalmas szívéről és a szláv lélek gazdagságáról áradozott, mire Azem Szináni, a koszovói albán költő tüntetőén elaludt, és hangosan horkolt. M. H. J. a delegáció egyetlen nőtagja, a platinaszőke Krisztina Zlobec mellett ült, és azt fejtegette neki hosszasan, hogy a szép nőknek nem szabadna irodalommal foglalatoskodniuk, de Krisztina nem sértődött meg. Es Moszkvában nem esett a hó, köd sem volt, viszont hideg szél fújt, két tolmácsuk, Grigorij és Valentyin prémes sapkában várta a küldöttséget, M. H. J. már a repülőtéren fennhangon dicsérte az orosz föld nagyságát, később meg a Vörös tér és a Kreml monumentalitását, és úgy látta, hogy Grigorij és Valentyin máris befogadták hatalmas orosz szívükbe, mert megsúgták neki, hol vásárolhat olcsón jó minőségű prémes sapkát.

A szállodában a delegáció tagjai összevesztek. Grigorij ugyanis közölte velük, hogy három napi Moszkva nevezetességeit csodálhatják, azután választhatnak: elmehetnek északra, Leningrádba vagy délre, Üzbegisztánba, egészen pontosan Taskentbe és Szamarkandba. Lazar Latyarak természetesen Leningrádba akart utazni, mert ott ismerhetik meg igazából az orosz és egyáltalán a szláv lélek hihetetlen gazdagságát.