Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Kovács Endre és a csehszlovákiai magyar irodalom
Turczel Lajos volt, s ezek az államfordulat után keserves sorsra jutottak. Aki szlovákká vagy egész szlovákká vált, az hivatalt és birtoktámogatást kapott. A többiekre a fokozatos pusztulás várt, s az utolsó mohikánokat az 1945 utáni szlovákiai magyar jogfosztottság idején számolták fel. Néhányan — így például egy necpáli Justh család is — a szlovák felkelés támogatásáért kivételt kapott, de a kommunista fordulat után már ez sem segített rajtuk. — As óban forgó novellában egy ilyen fatális sors közepén álló birtokost ismerünk meg, kinek a fiát az egytemista Kovács vizsgára készíti elő. A helyzetről és a családi környezetről kialakított kép és nyomasztó vigasztalan atmoszféra írói mestermunka. Szlovákiai magyar viszonylatban ilyesmit csak a dzsentripusztulást belülről ábrázoló Ásguthy Erzsébetnél tapasztalunk, de az ő stílusban, atmoszférában jó írásai (Porlepte históriák, Süppedő udvarházak) szerkezetileg töredékesek. A Pozsonyi szonáta című novellát az előző írás ellenképének nevezhetnénk. Kollektív hőse egy hungarus érzelmű német eredetű pozsonyi patrícius család, nagy húsfeldolgozó üzem tulajdonosa. Tagjait, közeli rokonságát és szűk baráti körét egy családi estélyen ismerjük meg. A terebélyes Ziegier famíliának már van néhány két- vagy háromfelé kacsingató tagja is, de nagy többség a szolid termelőmunka, az üzleti és társadalmi tisztesség híve, s amellett a magyar kisebbségi közélet tevékeny résztvevője vagy támogatója. Az ünnepély alkalmi vendége az egyetemista szerző, akit családbeli kollégája hozott el a zeneszámmal végződő összejövetelre. Az egész városban népszerű család legismertebb tagjairól már régóta sokat tud, a többiekről most a barátja referál, s így alakul ki benne a nagyon pozitív összkép, amit még tetéz a zenei produkció lefolyása és háttere. A meglepően jó színvonalú szonátát egy ifjú leányunoka játssza el, a megöregedett szerző — a család feketebáránya — is jelen van, s az a csalfa asszony sem hiányzik, akihez egykor a szonáta szólt. A jól megírt novellát az egyetemista szerző azzal zárja, hogy kivételes élményben volt része. 1939-ben, mikor a novelláskötet megjelent, német eredetű és magyarhitű nagypolgári családok Pozsonyban még voltak, s ezeket aztán a háború utáni német—magyar kollektív bűnösség kimondásakor a vagyonuktól megfosztották és kiűzték. Az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy az említett társadalmi rétegben akadtak olyan családok is, amelyek a Szlovák Állam hivatalos köreinek helyeslésével-késztetésével egészükben vagy részben a náci ideológiához szegődtek. A további novellákban egyrészt a pozsonyi egyetemista és újságírói környezetből, másrészt a magyar vidéki életből kapunk érdekes helyzet- és jellemképeket. A vidéki vonatkozású írásokban (Napsugaras táj, Megértők) az eszményítő realizmusra is példát találunk olyan tanító- és papalakoknál, akik hivatásuk teljesítése mellett a paraszti lakosság gazdasági és hivatalos ügyeiben is segítően közreműködnek. A nehézségekkel teli kisebbségi életben vo- luntarizmus nélküli természetes helyzetképek ezek, és reális összhangban vannak azzal a szervezett népműveléssel, melyet a harmincas években az or-
