Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - Duba Gyula: Marusa és Gondterhelt
DUBA GYULA Marusa és Gondterhelt Gondterhelt — a jeles írót egy találékony kritikusa nevezte így, aggályoskodó lelkületére és örök kételyeire utalva, s az ingerkedő jelző népszerű művésznévként rajta maradt — kissé felhúzott térddel a távolsági autóbusz jobb első kereke felett ül, és összehúzott szemmel nézi a nagy ívben úszó mátyus- földi tájat. Mögötte valahol a mélyben zúg a jármű motorja mint folyamatos és elhaló égzengés. Az író agyában lusta gondolatok bokrozódnak, lágyan megalkuvók és csendesek, nyugodt tenger álmodozó hullámverése. Kesernyésen fáradt gondolatok. Akár a zsongó méhek, éppen csak nem csípnek. Milyen furcsa! Érzékeli a tájat, mely szembejön vele és egyre változik. A figyelmét mégsem köti le, nem gondolkodik felette. A táj látványa átfolyik rajta, ám sem érzésekkel, sem gondolatokkal nem termékenyíti meg. Látja s alig veszi észre a ligetekkel és villamos távvezetékekkel szabdalt mezőséget. A reggeli futásukat végző fácánkakasok és aggodalmaskodva ágaskodó nyu- lak képe nyom nélkül elvész benne valahol. Csak közvetve érinti meg a korai álmos világ, s mintegy elzsongítja. Készségesen tudomásul veszi, de közben másra gondol. Mellőzi benyomásait, a földön jár, mégis a felhőkben lebeg, mint a régi barokk képek pufók angyalkái és szelíd, fehér hajú öregemberre. A látványok filmjének pengése közben agya mint valami öncélúan zakatoló, kerge szerkentyű egészen mással, lényegében önmagával foglalkozik. A gyengéd forradalom rádöbbentette valamire! Mintha önmaga foglya lenne, nem képes szabadulni a saját... mitől is?... leikétől?! Csak bámul önmagába, vizslatja annak a fekete bugyornak a mélyét, amely kételkedőnek és bizonytalankodással teli habozónak ismert felszíne alatt háborog. A Zobor alatti autópályán, Nyitra város látványára készülődve, a felelősség kérdése felett töpreng. A maga felelősségén s részben a másokén, de nemkülönben mindenki felelősségén. Mi a felelősség? A mogorva szürkeségben fellobbanó kérdés már-már félelmetes! Könnyebb lenne rá a válasz, ha derűsen ragyogna az ég, és melegen sütne a nap. A kedvezőtlen hangulatnak is része lehet benne, hogy a súlyos kérdés hátterében és a lehetséges válaszok kirajzolódó fényében Csótányos megvetett alakja tündököl. A fejét glória övezi, dicsfényt sugároz és így gagyog: „Régi szolgai önmagunkat megvetem!” Majd röhögve rágalmazza Gondterheltet: „Te is felelős vagy, hiszékeny totális barom!" Hát ez már mégiscsak sok... hüledezik Gondterhelt. S a szürke égen a