Irodalmi Szemle, 1996
1996/7-8 - Duba Gyula: Marusa és Gondterhelt
Duba Gyula nap helyén egy pillanatra Csótányos undorítóan fölényes ábrázata dereng és hideg sugarakat lövell a rőt fácánkakasokra és deres fülű nyulakra. Később a Garam mentén, majd az északi hegyek lábához érve, Gömöror- szág kapujában sem fényesedik ki a világ. Az autóbusz tizenkettő tájban ér. L-be. Gondterhelt zavaros vizű tócsába lép. Ahová várják, a falu Csótányos szülőhelye. Permetező esőben áll az autóbusz-állomáson, bizonyára várják, de nem tudja, ki várja?! A kietlen ismeretlenség kételyeket ébreszt, hátha nem is várja senki! Mit tesz akkor? Ó, igen, ismét autóbuszra ül és a faluba utazik. Mindez azonban bántó lenne, és bonyolult, miért nem várták? — Gondterhelt író úr? A háta mögül szólítja meg a hang. Kissé el is csodálkozik, vajon miről ismerték meg? Milyen furcsa, mily szokatlan és érdekes, író úr! Hát megismerték. A férfi, aki egyszerre kiválik a semmiből, és a kezét nyújtja felé, válaszra sem vár. és bemutatkozik. — Polgári Pál, vállalkozó vagyok. Ettől fogva tőle független körülmények láncolata keríti hatalmába Gondterheltet. Közhellyel élve, sodorják őt az események. Vagy legalábbis terelgetik egyelőre egy sötétkék LADA gépkocsi felé, nagy 1600-as típus. Tehát egy sikeres vállalkozó várja. Új idők szelei fújdogálnak. Vajon Polgári Pál milyen vállalkozásba kezdett? Alig beszél és nem kérdez, egészen úgy viselkedik, mintha Gondterheltnek pontosan tudnia kellene, mit várnak tőle, és mi következik! Az íróval ingerkedő gonosz ördögök játszadoznak. A vállalkozóra sandít, és olyan furcsa gondolata támad, hogy valószínűleg nem várnak tőle semmit! S ezt oly erősen érzi, hogy beleborzong. De hát akkor miért hívták meg? Ez viszont roppant nyugtalanító kérdés. A szétzilálódó forradalomban pang az irodalmi élet, és az író-olvasó találkozók szünetelnek. Mintha a múlt kategorikus tagadása az emberek tudatából a régi irodalmi formák és szokások emlékét is kitörölné. Miért hívták meg Gondterheltet a feltörő Csótányos falujába, mit akarnak megtudni tőle, mibe ugratnák bele? Nyugtalanul a vállalkozóra pislog ismét. Kérdezz már valamit, te gazember! Jellegtelen arcú, pufók fiatalember, a volánon nyugvó keze kövérkés, puhán nőies, mint az egykori idős úrhölgyeké lehetett, szőrtelen és izomtalan fehér csecsemőkéz, nagyban. Polgári Pál mintha megérezné, hogy az író gondolatban becsmérli és sértegeti, fitymálva kárhoztatja a némasága miatt. Mintha megmakacsolná magát. Mereven bámulja a gépkocsi előtt az utat, semmiért nem fordítaná jobbra vagy balra a fejét. Majd halkan, mintha megkönyörülne az írón, mintegy mellékesen, akárha ezzel is megalázná Gondterheltet. összezárt fogai között banális kérdést szűr ki, oly közhelyes kérdést, amely szinte már méltatlan semmitmondó jellegével a mozgalmas korhoz.
