Irodalmi Szemle, 1996
1996/6 - NYELV ÉS LÉLEK - Balla Zoltán: A fonetikai vizsgálatok írástörténeti jelentősége
Balia Zoltán akusztikai szerkezetet, amelyet pl. Hála professzor "akusztikai lényegnek" is nevezett. A hangoknak és betűiknek egymást tükröző dialektikus viszonyát dolgozatunkban nemcsak bizonyos hang- és írástörténeti adatokkal próbáltuk megvilágítani, hanem a hangok őszeillografikus vagy szonográfos regisztrációinak elemzéseivel is. Sokaknak talán meglepő vagy éppen vakmerő vállalkzásnak is tűnhet fel, hogy a hangképzés ősréginek vehető műveleteit és az írás fejlődésének paleográfiai folyamatát az oszcillográfnak vagy szonográfhak igénybevételével is össze mertük verni. I:s hogy a betűjeleknek hangábrázolási tendenciáját ezek segítségével is bizonyítani vagy legalábbis alátámasztani akartuk. Mert hiszen a beszédhangoknak és betűjeleiknek adekvációs összhangolása véleményünk szerint is évezredes múltra nyúlik vissza, melynek különféle törekvései s módjai a mai napig is eléggé homályosak. Az meg egészen biztosra vehető, hogy a betűk sikeresebb ősi megalkotói oszcillográfokkal vagy éppen szonográfokkal nem rendelkezhettek. Betűink régebbi megalkotói mindezek ellenére a hangok és betűk között több esetben sikeresebb és észszerűbb adekvációs kapcsolatot tudtak meg-valósítani, mint ahogy ezt mai hang- és betűkutatóink látják és hirdetik. Honnan tehát a három irányból jelentkező, általunk a megelőzőkben feszegetett adekvációs törekvések feltűnő sikeressége?? Vagyis az, hogy a pontosabban kivizsgált hangképzési mechanizmus, ennek oszciUografikus-optikai regi szJ rát urnái és jelenlegi latin ábécénk betűinek figurális éllékei közölt többször feltűnő egybevágások mutatkoznak?? (Aki pedig ebben mégis kételkednék, annak azt ajánl juk, hogy a hangsort próbálja a legcsekélyebb betűsor-eltolással összevetni az oszcillográfos regisztrációkkal, s ha így találóbb egybevágásokra bukkanna, akkor készséggel meghajlunk "igazságainak" adekvátabb értékei előtt.) Az általunk felfedett adekvációk fő oka szerintünk abból ered, hogy az emberek a hangoknak szájüregi kialakítását ösztönösen is jobban, temiészetesebben kiérezték, mint némely pozitivista fonetikusok agyafúrtan kigondolt absztrakciós, számadatos meghatározásai, fonológiás-, oppozíciós megkülönböztetései, amiről egyébként a szakfonetikusok szűk körén túl mások ugyanúgy keveset tudnak, mint az Aphi írásjeleiről. Manapság a paleográfia tanításai nyomán a közvéleményben is eléggé elter jedt nézet, hogy a betűk bizonyos tárgyak vagy élőlények-állatok képeinek sematizálásával keletkeztek, és hogy ezért a betűk valamiként a tárgyi ábrázolás nyomait hordozzák. Hs ez az elmélet szerintünk is nagyjából elfogadható lenne (nem csak a képíró keleti népek hagyományai szerint), ha hirdetőik és elfogadóik következetesebben ragaszkodnának ahhoz a belátáshoz, hogy a szájüregi
