Irodalmi Szemle, 1996

1996/6 - Edmund Hlatký: A fájó gyermek

éltetek egymástól, s én titkos történelmi konspirátorokká tettelek benneteket, téged, bácsikám és G. G. Márquezt! Már megint vár valamire ez a gyerek, mondaná anya. De mi mást tehet, ha még csak március van, messze a vakáció, ő pedig olyan gyötrelmesen szomjas? Nincs az az ital, amely eloltaná a szomját. I ,ehet, hogy az is elég lenne, anya, ha felolvasnád nekem az Ezeregyéjszakából a Szindbádot, akkor megkönnyebbülnék. De azt a parancsot, anya, hogy: üss meg, fiacskám, ki kellene hagynod, mert én azt hallani sem szeretem; én mindent megteszek, amit a mesék hősei, de anyámat még akkor sem tudnám megütni, ha tudnám, hogy az arca mögött gonosz hatalmak rejtőznek; képzeletemben többször kényszerítettem magam erre, de még úgy is képtelen voltam megtenni, mindig rosszul lettem; képes vagyok-e tehát mindenre, amire a mesebeli hercegek képesek? Miért gondolom, anya, hogy mindezt meg kell tennem? Ha a fiú ki tudná emelni a szomjúság bizonytalan és fájó érzéséből és meg tudná formálni ezeket a gondolatokat, és össze tudná őket kötni azzal a két napközis fél nappal, amelynek a során meggyőződésből lett gyerekké, talán elmúlna a fájószomorú szomjúságérzete. A fiú azonban még nem tudott férfiként gondolkodni, s nem sejtette, hol alakult ki benne az a belső tiltás, hogy ne legyen gyermek, s az a bizonyosság, ösztönös meggyőződés, hogy felnőttkorában csak akkor lehet túlélő, ha hőssé válik. Anya, anya... A fiú hívó szavára ismeretlen bűntudat nehezedett, de sejtelme sem volt, miylen bűnt követett el az anyja ellen. Netán egyszer éjszaka álmában megütötte, hogy hőssé váljon'.’ A gonosz, a gyilkos leleplezte a fiú tehetetlenségét. Az egresbokor mellett állt, és arról álmodozott, hogy már felnőtt, szép, erős, fekete hajú herceg, ráadásul világhírű labdarúgó és író, mint Pelé, Puskás és Puskin, s mivel nagyon értékes, érdekes ember, akit kár sírba tenni, röviddel halála előtt hibernálják, s addig tartják a hűtőben, amíg nem találják fel a halál elleni gyógyszert. A fiú nem ismerte a kiválasztottság fogalmát, de ki- választottnak érezte magát. Pedig hát mi ő? 1 így gyerek, egy senki, mindenkinek a lába kapeája, afféle lóti-luti... Lehet, hogy csak az anyamellen elfoglalt kizárólagos helyének rég elraktározott emlékéből keletkezett a későbbi kiválasztottság-érzése. Lz az érzés a gyermekkorában alaktalan volt, és rejtve terjeszkedett, nem ütközött ellenállásba, és így őt magát senki sem tudta eltántorítani szilárd meggyőződésétől, hogy meg kell tennie mindazt, amit a mesebeli hős hercegeknek, jóllehet ő maga erről sohasem gondolkodott. A fiú félt a haláltól, a halhatatlan Drakulától meg egyenesen iszonyodott. En nem leszek arra képes, anya. S közben valahol már rég

Bdmund I Ilatký