Irodalmi Szemle, 1996

1996/6 - Edmund Hlatký: A fájó gyermek

A fájó gyermek

A fiatalember, mielőtt találkozott volna ifjabb barátjával, akivel annyi megbeszélnivalójuk volt, csak úgy céltalanul járta a várost, s közben eszébe se jutott, hogy a hely, ahová került, mindazzal kapcsolatban áll, amit szeretett volna magából kiadni, csak nem talált szavakat hozzá. Nagyon sok volt a mondanivalója, sokkal több, mint amit az emlékezetében tartott, sokkal több, mint amit képes lett volna elmesélni fiatalabb barátjának, sokkal több, mint amit képes lett volna elmondani Tamariának, annak a titokzatos nőnek, akivel nemrég különös körülmények között találkozott.

Az égbolt szürke, alatta az imént felszakadozott fekete felhők foszlányai lógnak, kellemetlen nyirkos hideg van, nem esik, de bármelyik pillanatban eshet, a hideg az ember bőre alá bújik. Késő március van. Az emlékezet terében hirtelen feltűnik egy férfi, egy futballkapus, a fiatalember régi bálványainak egyike, akitől akkoriban még azt is szívesenen eltűrte volna, ha, mondjuk, megpofozza, feltéve, hogy a pofozásról az osztálytársai is tudomást szereznek, s együtt emlegetik a nevét a futballkapuséval. Bálványozta azt a férfit, mert gyermekkorában maga is futballkapus akart lenni, hogy valamiképpen kitűnjön a többi közül, hogy feladatot teljesíthessen; később a futballkapus és Albert Camus, az író lett a példaképe. A férfi — a futballkapus — a bérházak között tűnt fel, alighanem csak úgy leugrott az élelmiszerbojtba. Az élelmiszerbolt helyén régebben fodrászüzlet volt, évekkel ezelőtt egy olyan nem mindennapi esemény történt ott, amelyet a kisváros lakói gyanúsan gyorsan elfeledtek; mint általában az olyasmit, amivel nem szívesen foglalkozunk. Az esemény, amely talán csak a fiatalember számára volt igazán nem mindennapi, a városka életének amorf alsó rétegeibe került, tudatalattijuk perpeetum mobiléjává vált, ez tette talán lehetővé számukra, hogy éljenek.

Edmund Hlatký (1954) szlovák prózaíró