Irodalmi Szemle, 1996

1996/5 - NYELV ÉS LÉLEK - Lanstyák István: Kinek (nem) jó a kétnyelvű oktatás?

Kinek (nem) jó a kétnyelvű oktatás? az anyanyelvű oktatással érhető el; a koordinált kétnyelvűség kiépítése olyan másodnyelv-tanulási módszert igényel(ne). amely az. anyanyelv közreműködését a minimálisra csökkenti.

Amennyiben a kisebbség hosszú távon is fenn akar maradni, az iskolának — a fentiekből következően — olyan kétnyelvűségre kell törekednie, amelyben az. első nyelv a domináns. A másodnyelvi dominancia ugyanis nagymértékben növeli a nyelvcsere veszélyét. A tömbben élő, nagy lélekszámú nemzeti kisebbségek esetében — s ilyen a szlovákiai magyar nemzetrész is — semmi sem indokolja, hogy nyelvük ne lehessen széleskörűen használatos a közéletben, a hivatalokban, a munkahelyeken stb., s így nincs is szükség a lakosság nagy részére kiterjedő magas szintű kétnyelvűségre. Csupán ott, ahol az. illető nemzeti közösség számszerűen is kisebbségben van, valamint az. értelmiségiek esetében tekinthető természetes kívánalomnak a nagyobb fokú másodnyelvtudás, a többé-kevésbé balansz kétnyelvűség. K rétegek számára pedig a másodnyelv kellő szintű elsajátítása rendszerint nem is okoz gondot; inkább az anyanyelv megőrzése igényei tudatos erőfeszítést.

3.2. A kétnyelvű oktatással kapcsolatban a kérdés még elméleti síkon sem az, hogy ez az oktatási forma jó-e vagy rossz, hanem az, hogy milyen körülmények között, kinek a számára jó vagy rossz.

Amint a bevezetőben említett finnországi példából is láttuk, az idegen nyelven való tanulás — megfelelő módszertani követelmények figyelembevétele mellett

— a többségi gyermekek nyelvi, értelmi és lelki fejlődését nem lelt étlenül károsítja. I Ugyanakkor azonban az erős anyanyelvi dominanciája kisebbségek esetében — a miénk is ilyen — az ilyen programok csak akkor volnának esetleg alkalmazhatók, ha a két nyelv az adott régióban teljesen egyenrangú volna, s az ilyen kéttannyelvű oktatásban a többségi gyermekek is részt vennének. Ám még ilyen helyzetben is csak akkor van a kéttannyelvű iskolának igazán létjogosultsága, ha a kisebbség oktatási szakemberei a kétnyelvű oktatás céljaként többé-kevésbé kiegyensúlyozott (balansz) kétnyelvűséget határoznak meg. Ez azonban 'játék a tűzzel", mert a tömegméretű balansz kétnyelvűség nagyon könnyen válhat a nvelvcsere előszobájává, még akkor is, ha a kisebbségi nyelv a többségivel elvben egyenrangú. Aligha tévedünk, ha arra gyanakszunk, hogy éppen ez az, ami a finnországi svédeket visszatartja a kéttannyelvű oktatás bevezetésétől.

Ami a nyelvvesztés szakaszában lévő kisebbségeket, pl. a szlovákiai németeket és ruszinokat vagy pedig a magyarországi kisebbségeket illeti, ezek számára már a többségi a domináns nyelv (Szlovákiában a szlovák, Magyarországon a magyar), így értelemszerűen ez a nyelv az ismeretszerzésnek is a leghatékonyabb eszköze; a tantárgyak egy részének német, ill. ruszin nyelvű oktatása pedig azt a célt szolgálja, hogy gyorsabban kiteljesedjen és megszilárduljon anyanyelvűknek