Irodalmi Szemle, 1996
1996/5 - Alexa Károly: „ki letépte láncát...”
szerep-meghatározásra gondolunk, mely szerint "A szerep aza tevékenység, melyet bizon yos helyzetű ember akkor végezne, ha kizárólag a helyzetéből adódó normatív követelmények alapján kellene cselekednie", akkor itt a feltételes mód világos jelzése a "szerep" és az "én" közötti szükségszerű ellentmondásnak és konfliktusnak — természetesen csak akkor, ha a szerep nagyigényűen erőszakos és a "mögöttes" én összetevői is karakteresek. A személyiség, amit nevezhetünk — metaforikusán — alkatnak, pszichének, individuumnak és a szerep, mint virtuális én viszonya az identitással egyjelentésű: vagyok-e az. aki vagyok, ha éppen (s gyakran egyszerre) szerepjátékok sorát kell játszanom, ha úgy kell a maszkokat magamra erőltetnem, hogy az egymást takaró álarcok is folyamatosan jelenvalók legyenek. Az identitás keresése és szüntelen újrafogalmazása egyenlő az önvallatással, szükségszerű megjelenési tonnája a konfesszináális attitűd. Az Ember és sz.erep(!) író jának, Németh Lászlónak egyik letagadhatatlan mestere, Szabó Dezső így beszél erről az Életeimben: "...az emberek óriási hányada nem önmagát, nem az önmaga életét éli. Valahogy tudatlan énje mélyén mindenki érzi, hogy legjobb, ha igazi önmagát elrejti az. emberek előtt. Ez. egszersmind elárulja, hogy az. emberek énjük akarattalan mélyén milyen véleménnyel vannak önmagukról. Hisz ezért igyekeznek látatlanba kaparni önmagukat, mint a kutya a piszkát. Önmaguk egypár előnyösnek talált vonásaiból vagy másoktól kölcsönzött vonásokból egy maszkot készítenek, s ezt hordják énjük gyanánt az emberek előtt. Legtöbbször azt hiszik, hogy ez a maszk előnyös, népe szerűséget, érvényesülést, elnézést stb. biztosító az. emberek között. De igen sok esetben nem az emberekre való tekintettel hordják ezt a maszkot. Nekik önmaguknak kell ennek a maszknak kárpótló, vigasztaló, életet és célt hazudó stb. hazugsága. Mert ezeknél az az égető szükség termi meg ezt a maszkot, hogy önmaguk előtt rejtse el igazi önmagukat." (Az idézett fejtegetés igazságtartalma legalább annyira vitathatatlan, mint amennyire vitatható szerzőjének abszolutizált őszintesége...) A "ki vagyok én?" kérdését nincs romantikus (modem) személyiség, aki elmulasztaná feltenni. Ám — s erre a gyakorlati lélektan éppúgy hozhatja a példák tömegét, mint az irodalom — tennészetesen az önvizsgálat és önreflexió sem ad biztosítékot a neurózis ellen. A neurózis ellen, amely a "maga módján" oldja föl a szerep és individuum dilemmáit. A szerepről való beszéd, a szerepről való irodalmi elmélkedés akkor indul meg, amikor ezek a dilemmák — s éppen a neurotikus tünetek felerősödése révén — nyivánvalókká válnak, azaz a polgári személyiség megszületése és azonnali nagy válságkorszakában, a késő reneszánsz idején, a XVI—XVII. század fordulóján. A prágai Hradzsinba zárkózó és mániákba záródó Rudolf császár éppúgy enigmája a kornak, mint a valóság és illúzió viszonyát radikálisan Alexa Károly
