Irodalmi Szemle, 1996

1996/5 - Géczi János: A nőszirom könnye

1 >ppen valami ostoba történetet mesélt, olcsó könyvében olvashatta vagy leány barátaitól hallhatta, egy kísérletféle alakról meg annak lehetetlen viszonyairól.

Külöben akkor, amikor a Lloyd Imperátor Ravenna külső kikötőjében, ahonnan negyed járónapnyi távolságra terül el a város, an, ’ynek uteakövei képesek a cipőnek felelni, a templomok kövei felett pedig egytől egyig saját nevelésit szivárvány feszül, nem készültem elmenni a messze híres templomokba. Inkább egy kétkerekű szekérrel Hu t opa kiterjedt, s ráadásul ősi mandulafenyvesébe hajtattam.

Mindent eltervezve úgy alakítom a helyzetet, hogy Irts ne tudjon kirándulásomról, nehogy ismét rám akas/kodjon. A l’inetában ismét egyedül lehettem, s tudományos ambícióimnak éltem.

Visszaérkezvén lris a hajó emeleti teraszán várakozott reám. S olyan kihívóan elhagyatott, hivalkodóan árva volt. hogy maga a kialakult helyzet bosszantott lei, s nem kellett lris közelébe sem érnem, hogy feltöltsön és szétvessen a dühhé változott tehetetlenségem. Meglátott, de csak percekkel később látott meg annyira, hogy odafusson hozzám, s utóbb mindez annyi időbe se telt. amennyi alatt a kékszajkó elkiáltja magát, l’ihegett. Zsebkendőbe bugyoláll, súlyos, mert tömör ezüstgyűrűt mutatott; egy teljes napra magához láncolta a föld a tekintetét, s ezt adta neki, az ókori kikötő elhagyott romjánál, a kikötőnktől nem messze találta.

A fonatos gyűrű nagyobb annál, mint ami férfi hüvelykujjra illene, de kisebb bármely női karperecnél. Tövises, vésett akantuszlevelek borítják és centiméterenként nyílik rajta egy-egy lepelleveleivel kél körben álló, halszirmú virág.

Tiltakoztam, de mégis arra kért, az ékszeri mindaddig tartsam magamnál, amíg azl egy megfelelő, értékéhez illő, országos gyűjteményben biztonságosan el nem tudom helyezni. Mert bizony lris tudta, hogy mennyit ér ez a tárgy, amint arról is sejtése lehetett, mire szolgálhatott, s antik korban élt elődeink miért és hogyan használták. S hogy erre ígéretet kapott tőlem, boldoggá tette. Arcát elárasztotta a jókedv, bolondozása és hangos nevetése, amint az várható volt, föltűnt utastársainknak is.

Sietve egyedül hagytam.

Kabinomban, hogy onnan soha többé le ne húzzam, a gyűrűi rendeltetésszerűen helyeztem hímtagomra, s egészen a tövéig leltoltam.

(ičc/i János