Irodalmi Szemle, 1996
1996/3 - NYELV ÉS LÉLEK - Lanstyák István: A kodifikálás lehetőségei a magyar nyelv állami változataiban
államnyelven egyszerűen kifejezhető lényeges fogalmakat magyarul is könnyedén tudjuk visszaadni, s ne csak körülírásokkal. A két nyelvűek számárafontosfogalmak nehéz fordíthatósága nemcsak gyakorlati problémákat okoz a fordítói munkában, hanem a magyar nyelv presztízsét is rombolja, mert azt a benyomást kelti, mintha nyelvünk kevésbé volna gazdag, hajlékony, mint a többségi nyelv. Mivel a magyar nyelv részleges központjainak többségi nyi Ivei indoeurópai nyelvek, az illető állami változatok szókincsének ilyen irányú fejlesztését összehangoltan kell végezni, hiszen az egyes központokban várhatóan számos területen hasonló jellegű szóalkotások és szerkezeti megoldások iráni fog igény mutatkozni. Minél inkább sikerül párhuzamos, de nem azonos megoldásokat elkerülni (a meglévőket "kirostálni", vagyis a kodifikációból kihagyni, ill. újakat nem alkotni), s több központban egyaránt elfogadható alakokat kodifikálni és ezeket az illető központokban elfogadtatni, annál nagyobb lesz az esélye annak, hogy az illető szavak vagy szerkezetek Magyarországon is elterjednek, ahol a világnyelvekkel való nagyobb kompatibilitás szintén kívánatos. (3) A kodifikáció objektív kritériumai közül főként az első, a normativitás az, ami ellene dolgozik az egységességre való törekvésnek, tekintve, hogy az egyes beszélőközösségek (erdélyi magyar, szlovákiai magyar stb.) mérvadó csoportjainak központonként eltérő nyelvszokására kell építeni. Az adehátság jóval kisebb mértékben akadályozó tényező, mivel ennek érvényesítése révén sok olyan elem kerülhet be a standardba, amelyre minden központban szükség van. A rendszerszerűség pedig egyenesen az egységesség irányába viszi az egyes központok kodifikációját. A fentiek alapján helyzetünkben a "normális szociolingvisztikai helyzethez" képest épp az ellenkező sorrend látszik indokoltnak: 1. rendszerszerűség, 2. adekvátság, 3. normativitás. Ez a kérdés azonban korántsem tekinthető lezártnak, további megfontolást, kollektív munkát igényel. 5.4. A kodifikálandó eltérések típusai A kodifikáció szempontjából érdemes különbséget tenni kétféle eltérés között. (1) Az illető országok társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális stb. sajátságaiból következő'eltérések (ezek alkalmasint mind a szókincs területéről valók). Szlovákiában pl. ilyenek az olyan intézménynevek, mint a művészeti népiskola ’zeneiskolát, rajziskolát stb. magába foglaló iskolatípus’, szakosító iskola ’érettségit követő kétéves, szakképzést nyújtó, nem felsőfokú intézmény’, kerület ’több járást magába foglaló, nagyobb közigazgatási egység’. Ide sorolhatók az olyan tulajdonnevek is, mint pl. a Szlovák Nemzeti Bank, A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa ’a szlovák országgyűlés’, Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom stb. Ezenkívül természetesen ide tartoznak a néprajzi jellegű ún. "xenizmusok", pl. a borovicska, ostyepka, parenyica, sztrapacska, zsendice. Ez utóbbiak eddig is az egyetemes magyar szókincs részének számítottak, nem pedig "szlovákiai magyarnak", s értelmező szótáraink is tartalmazzák őket (noha olykor tájnyelvi minősítéssel). Lanstyák István
