Irodalmi Szemle, 1996

1996/2 - Kovács Sándor Iván: Kárpát szent bércére...

"Kárpát szent bércére..."

Késmárk, Kárpát, Tátra, Mátra

Zrínyi Miklós és a "Késmárk": külön világ. Zrínyi kősziklái című filológiai esszém (1977) és A lírikus Zrínyi is érintette már a tárgyat (1985). Ezúttal csak néhány összefüggés erejéig, a kontextus végett vetek pillantást Zrínyi "Késmárk"- jára, mert ő így nevezte a Tátrát. A Tátra Késmárk-megnevezése Bán Imre 1952. évi Zrínyi-kiadása szerint "közszó gyanánt is élhetett a XVII. században »szikla« jelentésben, bár csak Zrínyiből tudjuk kimutatni". Akárhogy is volt, a Késmárk Zrínyinél mindig a Magas-Tátra: az akkori királyi Magyarország legmagasabb hegye. Mint távlat- és méretfogalom, a Zrínyi-versekben egy rangon áll Itália és Izland tűzhányóival.

A Vezúvot biztosan látta Zrínyi Miklós, de láthatta-e a Tátrát? 1642 és 1644 között a harmincéves háború három hadjáratában is küzdött a császár zászlaja alatt, de Kemény János csapataival már nem került szembe. Zrínyi katonái Sopronon keresztül vonultak észak felé (ki is ették készleteibó'l az Arany Strucc fogadót). 1644 augusztusában Zrínyi "Nagyszombatban volt, a nyár idolján pedig részt vett a császár által tartott szemlén Szakolcán". (Lásd Klaniczay Zrínyi-monográfiáját, 1964.) Klaniczay Tiborral 1977 tavaszán levelet is váltottam a Tátra és Zrínyi ügyében, s ő azt válaszolta nekem: valószínű, hogy "nem látta a Tátrát, mint ahogy az Etnát sem. A Rákóczi Györggyel való csatározások délebbre voltak, a Felvidék alsó szélén. Persze, kizárva nincs, hogy egyszer valami okból a Sz.epességbe vetődött a háború folyamán. Mindenesetre, ha nem járt ott, annál meglepőbb, hogy mennyire szuggesztíven eleveníti meg. Aki gyakran járt ott, az könnyen megítélheti, mennyire találó minden szava". Az utolsó mondat rejtett önvallomás: Klaniczay családja felvidéki eredetű volt, s ő maga az, aki gyakran megfordult a Szepességben. (Klanicza Márton és Klaniczay János XVIII. századi túróci és szepességi szerzők; latinul, németül, szlovákul, magyarul írtak. Bona István Kossuth hadseregének tisztjeiről írt monográfiájában pedig — jut eszembe — Tibor egyszer megmutatta nekem azt a németes formájú nevet, amelyet egyik anyai őse viselt.)

Zrínyi Késmárk-locusaiban nincs is személyesség, sem pontosabb földrajzi meghatározottság. A Tátra—Késmárk nála a barokk művészetben divatos metamorfózis (s részben antropomorfizálás) hasonlateleme, egyszersmind a költészet alapvetően jellemző heroizmus exempluma, továbbá a ’hatalmas’, a ’ fokozhatatlanul nagy’ természeti megtestesülése. A mitológiában Herkules oszlopaiként ismert Gibraltár sziklatömbjeit kedvese "két szép lába"-ként megszemélyesítő merész antropomorfizálásában az is ott áll: "Az hol non plus- ultra" (A vadászés Echo). Ez a "non plus ultra", ez "a több, messzibb, hatalmasabb, súlyosabb már nem lehet" értelem a Tátrára is átvihető. A "lusus geographicus" (a földrajzi játék) a XVII. századi irodalomban, képzőművészetben, térképrajzolásban szintén kordivat. Zrínyi angol kortársa, John Donne egész költészetét áthálózzák a földrajzi allúziók, a földrajzi felfedezések metafora