Irodalmi Szemle, 1996
1996/2 - Duba Gyula: Őszi este a táborban (vers)
rádöbbenti, hogy felnőtt férfi, már, harcra, szerelemre egyaránt van joga... A szekrény tetején, a vassisakok között egér motoszkál. Halkan surrog, rág, szöszmötöl, oda kéne vágni egy gumicsizmát, megmarkolom a csizma szárát, de elengedem, eh, csak egy egér, nem érdemes miatta megzavarni a nyugalmat! Mellette sűrű hajú, fekete legény fekszik, nyitott szájjal, hanyatt fekve alszik, néha horkant, szunyókáló, fiatal tigris, amely vadászatról és bő zsákmányról álmodik. A másik társam ágyára bondva olvas egy detektívregényt — én adtam neki, pisztoly és villogó szemű, álarcos fej van a címlapon — a katona szuszog, sóhajtozik, sűrűn forgatja a lapokat, s néha felmordul; ej, de jó, megint egy halott! Pislákoló gyertya mellett olvas, mert a viharlámpa nekem világít, azt mondtam nekik: ide hallgassatok, fiúk, ez ma az enyém! Szükségem van a fényre, mert az éj sötét, és ébren álmodni csak világnál lehet. Jó fiúk, beleegyezőn bólintottak... Megtöltöttem a lámpát petróleummal, fejem fölé tettem a szekrényre, a gázálarc mellé és egy Hemingway-kötettel úgy irányítottam a fényt, hogy csak engem világítson meg, hosszában, ahogy fekszem, és a szögletet, a sáitorjxmyváival, mely enyhe ívben bond vaságyam fölé. itt külön világban élek. A sötétség tömör falként övezi békés sarkomat; fejem felett apró pók fut a ponyván, majd megáll, csillogó, vékony fonalat ereszt és leereszkedik rajta, pontosan a homlokomon köt ki, mint tökéletes szerkezetű helikopter, Duba Gyula
