Irodalmi Szemle, 1996
1996/2 - Duba Gyula: Őszi este a táborban (vers)
Őszi este a táborban melyet biztos kéz irányít. Megmozdulok. A kis szövőmester veszélyt szimatolva eszeveszetten fut fel kötelén a magasba, és eltűnik a sötétség oltalmában, helyébe új verni ég jön — törékeny szárnyú, sárga éjjeli pillangót csalt ide a fény. Bizonytalanul cikázik, céltalanul, terv nélkül csapong, de amikor szabadulásra vágyva kirepülne a fényből, a sötétség fala visszadobja. Addig kering a viharlámpa körül, míg bódultán ráesik a forró vasra és elég, élettelenül hull ki a fényből, alá a mélybe, beteljesült a vágya, a szabadság, s őmár halott... Jó így feküdni, gondolkodni és hallgatni az esőt, még egyszer átélni rég múlt helyzeteket, felidézni egy száj melegét, egy ölelés viharának zúgását, és élvezni a lusta semmittevés gyönyörét. De kurta, éles reccsenéssel eltörik a csend, rövid, kemény szó veszélyt jelez; valahol felszállt egy sugárhajtású repülőgép és acélteste sivítva szeli a levegőt felénk, a rádiólokátor sugara már befogta és nem engedi, megvagy, jómadár... Kapkodjuk a nadrágot, csizmát, gázálarcot, vassisakban, zihálva futunk ki a csillagtalan éjszakába, rohanó lábunk alatt fortyogva fröccsen szét a sár. Dühösek vagyunk, hogy megzavarták nyugalmunkat, az olvasást, a kártyacsatát és a dalt a lányról, kezünk nyomán fenyegetőn emelkednek az ágyúcsövek, sötét, kerek torkuk mereven bámul az égre. Szitkozódva harminckilós gránátokat csúsztatunk a gyomrukba. (1958)
