Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - Béres Csilla: Szögek

használnak. Acél figyelmeztetés. Mondom és írom: a cél. Magánhegyi- beszéd.

"Mentem, két öklöm" szekrényszagú táj. Rosszul vagyok. Útközben más volt a közlés szándéka. Az én nem szól semmit. Ezt sokféleképpen lehet értelmezni. Rátok testálom a munka verejtékesebb részét. Közben a Szentlélek megbízatása nem jár le. Tud juk, hogy iskolásán megbízható mondatok nincsenek, viszont ez nem mondat.

"Mentem, két öklöm ronggyá rohadt zsebemben." Ez az én mondatom, ha mondat ez. Kétségeim vannak. Létezem? Tudok olvasni? Mondatokat szoktam, másra nem bírom rászánni magam. Unalmas vagyok. Ki elég idétlenül kielégítetlenül. Akkor inkább szemeket festek, mert az meghatároz. Körbe.

Tájszelet vagyok. Elfogyasztható, megemészthető, megpiszkálható. Egy kimerevített pillanatban kívülről nevet is kaptam. Mélyülő név. Egyre megmagyarázhatatlanabb délutánok. Az udvaron szék. Tyúkok kapirgál- nak. Nagykabátban ülök. Csönd van. Egy ember jön. Tudom a nevét. Mások csodálkoznak helyettem?

— Morzsoljak? — kérdezi.

— Tessék?

— Morzsoljak?

— Nem értem.

— Kukoricát morzsoljak?

— Tessék.

Félrevonul. Csendesen dolgozik. Ritmusa van. Mechanikus. Nincsenek ütemzavarok, cigiszünet. Megtelt a kanna. El fog hagyni.

— Öt fok vagy három van? — kérdezi. Az égre néz.

Tisztelt bíróság! A fiam igazságtalan megaláztatásaink idején született. Én jól ismerem a férjemet. Becsületes, munkaszerető, jó erkölcsű ember. Érthetetlen oknál fogva mégis azt terjesztették a faluban, hogy azért nyug- díjaztatta magát, mert nem akar dolgozni. Az emberek elfordítják a tejüket, ha elmegy mellettük. Megalázzák.

— Huszonhárom fok is megvan.

Szürke szemek, szürke háromnegyedes lérfikabát. Vállban eláll. Mint a generálisoké. Meztelen lábszárak és bakancs. Az udvaron az állatok elültek, csendben pihennek. Vonat robog el a kert alatt. Később már hangolnak a tücskök. Ilyenkor ugor ják át a kerítést. Felidéződik egy tényes kép. Túl kék az ég. Ezüstösen csattognak a nyárfák. A Ciaram elhagyott selyemsál egy madárszemben. Nyár van. Lovas bukkan elő a Iák közül. Az út a festőnő