Irodalmi Szemle, 1995
1995/6 - Kulcsár Ferenc: A világ szíve
Kulcsár Ferenc Minden idegszálammal érzem, azért nem hallgathatom el, iskoláinkban be kellene vezetni a filozófia és a teológia alapjait ismertető tantárgyat, tudniillik általános és egyetemes bemutatását annak, hogy az emberiség kultúrája milyen forrásokból kiindulva borult virágba: mi is a művészetek és tudományok ihlető alapja; mi az a kezdet, az a bölcsesség, mely arra ösztönözte az embert, hogy megalapítsa az első "ősi egyetemet", vagyis hogy "kezdje segítségül hívni az Úrnak nevét", mely hívás által áldást nyerhet a művészetek és tudományok művelésére, méghozzá szentségben és harmóniában, és mindenkor az isteni mérték szerint. Enélkül pusztaságban vagyunk, és holtak vagyunk: jövőtlenek vagyunk. Arról a mélypontról, ahol most kétségbeesetten állunk, csak akkor mozdulhatunk el, ha fiainknak képesek vagyunk megmutatni: mi az ember, miben áll küzdelme, boldogsága, uralma és istenhasonlósága; minden gyermeket fel kell világosítani, hogy külön-külön mindegyiküknek küldetése van, más-más küldetése bár, mégis szent küldetése: az emberi család gazdagítása kölcsönös összefüggésben. Erkölcs nélkül senkik vagyunk; csak az erkölcs által válhatunk valakivé. A becsvágy, melyet Isten lelkűnkbe és értelmünkbe ágyazott, nem egyéb, mint a megbecsülés óhajtása; annak a megbecsülésnek a vágya, hogy munkámat mint Istennek termett gyümölcsöt mások megbecsüljék, amiként én is megbecsülöm embertársaimét. Valójában ez az én felelősségem, békém és örömöm, bemenetelem az Atya nyugalmába; ez az az állapot, amikor akaratom megegyezik Isten akaratával. Isten azt akarja, hogy a társadalom, a népek, a nemzetek — az emberek közössége, a hazák otthonná legyenek, a béke ezerszínű, gazdag, szabad otthonaivá; azzá a Házzá, azzá az egyetlen Hajlékká, melyben a világot igen jóvá és igazzá teremtette. Gyerekeinknek tudniuk kell: mindezt "időben" látta jónak megvalósulni Isten, abban az "időben", amit mi történelemnek is nevezünk. Ilyen értelemben a történelem nem más, mint a tudat növekedése, az emberi felismerések története; egyrészt a művészetek és tudományok fölvirágzása, új és új fölfedezések által, másrészt az ember magára ébredése, annak kikutatása, hogy mivégre vagyunk e világon. Az isteni kinyilatkoztatás világos: az ember fiainak szánta, s csak a "maradék", a titkok az övéi. Ez az alapvetés: Isten kinyilatkoztatja magát mint szerető Atya, s azt kéri fiaitól, hogy ők is szeretők legyenek. Szinonimáiban: mivel ő alázatos, adakozó, igaz és irgalmas, mi is ilyenek legyünk. Mivel ő szent, mi is szentek legyünk. Az ember szentsége istenhasonlóságában és hitében van "elrejtve". Azt jelenti ez, hogy legyünk hűek, hívők — értelemesek
