Irodalmi Szemle, 1995
1995/6 - Kulcsár Ferenc: A világ szíve
A világ szíve mindhalálig. Ez pedig nem gátak emelése, éppen ellenkezőleg: a szabadság alapja; csak az az ember lehet szabad, aki másokat nem gátol szabadságában, tehát az, aki toleráns: alázatos, adakozó, igaz és irgalmas, vagyis értelmes, belátó. * Az újkori ember a történelmet gyakran szükségszerű folyamatként értelmezi■ Hatott erre az ugyancsak újkori természetszemlélet, amely szerint a természet eleve adott. Ha így van, akkor az is "természetes " és helyes, ami benne történik. A történelmet ekkor ugyan még a szellem határozza meg, de a sz.ellem ebben az értelmezésben annak a világegésznek része, amelynek helyességét a természet fogalma határozza meg. A történelem tehát maga is "természetes", biztonságos és rendjén való —fiiggeteleniil a hibáktól, zavaroktól és pusztításoktól. A jövővel kapcsolatban bekövetkező' egyik legfontosabb döntés, vajon belátja-e az ember, hogy ez a szemlélet téves. Az. embert a szellem határozza meg, a szellem azonban nem "természet". Nem történelmi vagy metafizikai szükségszerűségekből táplálkozik, hanem saját forrásából: a szabadságból. Az igazsághoz és a jósághoz fűződő viszonya élteti és tartja épen, ezt azonban el lehet rontani és meg lehet tagadni. Az ember nem egyszerűen hozzátartozik ehhez a világhoz, hanem valahol a határán él: egyszerre benne és kívüle; beleépül, de uralkodik is fölötte, mert közvetlenül Istennel áll kapcsolatban. Nem valami világszellemmel, őstitokkal vagy őserővel, hanem a szuverén Úrral, minden létező Teremtőjével, aki létrehozza és létben tartja az embert; rábízza a világot, és neki felelnie kell érte. A történelem tehát nem magától megy végbe, hanem alakítják. El is lehet rontani, mégpedig nemcsak egyes döntéseket vagy részterületeket, hanem akár egész korszakot vagy az egésznek az. irányát is. Ezt tudjuk vagy inkább csak sejtjük a kísérleti és elméleti pontosság minden magabiztossága közepette, és ez teszi különlegessé helyzetünket. Az ember egyre szabadabban rendelkezhet és dönthet a világról, de egyre kevésbé kötődik azokhoz a normákhoz, amelyeket a létezők igazsága a jó és a szent sürgetésére hoz létre. Félő tehát, hogy döntései mind önkényesebbek lesznek. A fölvetett kérdésre tehát ez a válasz: az embernek tudnia kell, mekkora a felelőssége, és vállalnia is kell azt■ Ehhez azonban újra helyes viszonyt kell teremtenie a dolgok igazságával, lelke igényeivel és végül Istennel.
