Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - ÁRGUS - N. Tóth Anikó: A hírlapíró magánszférájának könyvecskéje
"Szénás lábbal, szalmás lábbal" következő keserves epizód. A párizsi békekonferencia csehszlovák beadványai a FEMKE-akciót kellőképpen felnagyították, az egyik csehszlovák emlékirat pedig már az alföldi bordélyházakat jelölte meg a "serdületlen szlovák leányokat" toborzó akció gyakori végállomásaként. A félresikeredett humanitárius akcióból imigyen lett röpke húsz-harminc év alatt pedig ezeréves magyar elnyomás ázsiai módszereit bizonyítani hivatott hazugság. A dualizmus kori szlovák régió nemzetiségi viszonyait nem csupán átszínezte, hanem sok tekintetben igen jelentős mértékben befolyásolta a közel negyedmilliónyi felvidéki zsidóság jelenléte és a vele szemben megnyilvánuló korabeli szlovák antiszemitizmus. A felvidéki szlovákság körében kétségkívül igen erős antiszemita motívumokat azonban azok konkrét okai nélkül aligha lehet bemutatni. Nem valószínű például, hogy elégséges magyarázatul szolgálhatna a felvidéki zsidóság gyors ütemű elmagyarosodása és közvetlen részvétele a szlovák többségű városok etnikai arculatának megváltoztatásában. Mint ahogy legfeljebb csupán a falusi rétegek körében Európa-szerte mindenütt kimutatható népi antikapitalizmus kísérőjelenségeit tudnánk tetten émi a zsidó kiskereskedőkkel és kocsmárosokkal szemben kimutatható ellenérzések dokumentálásával. A több megyében gyors pusztulásnak indult felvidéki nagybirtokon megjelent zsidó bérlőkkel szembeni magatartás pedig fölöttébb ambivalens volt, hiszen a tömegesen ki- és elvándorló szlovák parasztnak szinte mindegy volt, hogy kitől kap vagy nem kap megélhetést és munkát. Mégis tény, hogy maga Tomáš G. Masaryk a csehországitól eltérően a felvidéki szlovákság antiszemitizmusát ha elfogadhatónak nem is, de érthetőnek és megmagyarázhatónak mondotta. A szlovák politikai mozgalomban, illetve argumentációban tehát több tényező egymást felerősítő kölcsönhatása, de legerőteljesebben talán mégis a zsidóságot a magyarosítás előőrsének tekintő vélemény bizonyult a legkönnyebben mobilizálhatónak és általánosítónak. Végveszélyben volt-e hát a történeti Magyarország utolsó fél évszázadában a kétmilliós szlovák nemzeti társadalom? Mekkora károkat okozott a szlovák nemzeti köyösség számára a kiegyezés utáni korszak magyar kormányainak nemzetállami attitűdje? Miért és hogyan igyekezett a két Tisza és két Andrássy magyar adminisztrációja az állampolgári közösséget szándékosan a többségi magyar nemzeti társadalommal azonosítani, illetve ez utóbbi képére átgyúrni. A magyar történetírás (akárcsak a szlovák is) sokféle magyarázatot kínált a dualizmus kori magyar-szlovák viszony megromlását eredményező folyamatok okaira. Ma már talán abban egyet tudnának érteni a két nemzet történészei, hogy a 19. századvégi magyar közigazgatási, oktatási, politikai asszimilációs törekvések komoly törést okoztak a szlovák nemzeti társadalom önszerveződésében, a nemzeti értelmiség kialakulásában, de a három-négyszázezerre tehető kiegyezés kori szlovák asszimilációs veszteség nagyobb része nem az erőszakos magyarosítás, hanem elsősorban a rendkívül erőteljes iparosodás és városiasodás, valamint az ezekkel a folyamatokkal szorosan összefüggő belső munkaerő-vándorlás következménye volt.
