Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - Tőzsér Árpád: Képzelt napló egy erdélyi utazásról
Czakó Gábor 7. Atyai barátom, Muzslay István S. J. közgazdász, a Pápai Akadémia tagja szeretettel értékelve a Gazdaságkorról írt tanulmányaimat, korholt, hogy nem adok reményt. Nos, a remény nem tőlem van, hanem attól, akinek jóvoltából a Megváltás megtörtént. Az ő reménye akkor is biztat, ha itt a helyzet, pillanatnyilag, bármilyen. Nos, úgy találom hogy most eléggé bármilyen, és megadom magam. Muzslay professzornak a lehető legmélyebb értelemben igaza van: a reményt nekünk kell sugároznunk, akik keresztényként, Isten megváltott népeként vándorolunk a világban. Ha nem ezt tesszük, akkor csak locsogunk. És ez még a legjobb minősítés. A Gazdaságkor azonban a jelek szerint nem kér az én reményemből, a mi reményünkből, mert úgy érzi, hogy nagyon jól megvan. A lehető legjobb színben. O a létező világ legjobbika. Ahogy a kor egyik sztárideológusa, Francis Fukuyama, amerikai professzor írja A történelem vége, avagy az utolsó ember c. könyvében, a liberális demokrácia a történelem csúcspontja. A vége, mert többé történelminek nevezhető események, úgymint forradalmak, radikális társadalmi irányváltások már nem következnek. Nem is következhetnek, mert a kor fia lemondott a hősiesség, a nemesség, a szentség stb. becsvágyáról, a thümoszról. Kielégül a csöndes, szakadatlan gyarapodásban, az egyre zsírosabb bőségben. Komolyabb gondja addig lesz, amíg a történelemben élő, elmaradottabb népek és világrészek föl nem zárkóznak hozzá. De ez csak idő kérdése. A világ összes közgazdásza és politológusa kórusban kiáltja, hogy a Gaz- daságkomak az ismert két gazdaságkori formának nincs alternatívája. Az egyik a diktatórikus, mint a bolseviki, náci és egyéb szocializmusok, a latin-amerikai junta-rendszerek. Ezek mostanában mintha tetszhalottak volnának, legalábbis kiderült róluk — no, nem az, hogy ember- és természetirtók, hogy világgyilkosok, az eddig is közismert volt, hanem ezeknél is súlyosabb bűn: — gazdaságilag nem hatékonyak. A másik képlet, a liberális demokrácia pillanatnyilag prosperál. Mi több; diadaltáncot jár a diktatúrák halotti torán, ami egyébként iszonyú holocausttal jár a Balkántól a Kaukázusig. De ez ismét mellékes. Az egymással késhegyig menő vitákat folytató tudósok egyben megegyeznek, hogy Harmadik Út pedig nincs. Számomra ebből az következik, hogy csakis Harmadik Ut létezik, mert a másik kettő, maradjunk ennél a szép régi szónál, a kárhozatba visz. Már itt a földön. Világos, hogy a megoldás egyéni: kinek-kinek a középpontba kell állnia és Isten képmásaként bánni a teremtett világ rábízódott részével. Az is világos, hogy a kor, ez az immár harmadik évezred, nem iszkolhat vissza a reneszánsz előtti időbe, mert fél másodpercet sem hátrálhatunk az időben. A Harmadik Út előttünk van, nagyjából arra, amerre a másik kettő innenső végének eredője mutat. 1995. január
