Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - Tőzsér Árpád: Képzelt napló egy erdélyi utazásról
Onko-ökológia Úgy véli ugyanis, hogy a Föld bősége egyedül az ő élvezetére való. Be kell habzsolnia belőle annyit, amennyit csak lehetséges az elmúlásig, hisz utána úgyis vége mindennek. A halál a számadás elől való menekülés aktusa. A fölületes pillantás és a Barbi tévtudata középen véli érzékelni magát, azonban ez a közép valójában egy a létből kiesett fekete lyuk-állapot. Nem sugárzó, nem szabad. Olvasgat olykor valami bulvárlapban és lát a tévében olyasféle hírt, miszerint netántán öngyilkos civilizációban élne, de csak legyint egyet. Ha így is van, ez nem most lesz. Nyugtatgatja magát, hogy majd idejében megnyomjuk a megfelelő gombot. A Barbi szeret a dolgok uralma alatt élni, megszokta és megkedvelte és élvezi a javak bőségétől édes szolgaságot. Hogyan hihetné el ő, aki a köztársaság elnökét is szokta választani, hogy neki egy beszerzendő padlószőnyeg vagy egy parabolaantenna volna a főnöke? A konzumidiótának érvényesülnie kell. Olyan szelekció eredménye ő, amelyben nem számítanak sem biológiai, sem szellemi tényezők, úgy, mint például a megelőző társadalmakban, amikor egy Szent Ferenc, egy Goethe korának legmagasabb tekintélyei közé emelkedhetett. Persze a régi idők sem kedveztek az erkölcsnek és a bölcsességnek, anyagiasak is voltak az emberek, amennyire lehetett, de a nyílt szellemnélküliséget nem merészelték vállalni. A Barbit a Gaia állapota és fönntartása hangyányit sem izgatja, különösen, ha a teendőket saját anyagi érdekével vagy fogyasztói manipuláltságával ellentétesnek véli. Ma a Barbi a tömeg; a média, a közoktatás, a széthulló család mind őt termeli. 6. Az a kérdés, hogy az öko-onkológia orvosolható-e a saját rendszerén belül? A Gaia rongálódása, de ennek fölismerése és szóvá tehetősége is a Gazdaságkor mozzanata. Nevezetesen a Tudománynak és a Demokráciának köszönhető. A Tudomány ismerte föl és nevezte meg szakszerűen a helyzetet, a veszélyeket, és a Demokrácia tette lehetővé, hogy a közfigyelem a kérdés felé forduljon. Mindkettő ajánlott megoldási módokat is, melyekkel ugyanaz történt, mint a beatzenével. Előttünk zajlott és zajlik naponta a tragikomédia: egyre újabb, kócosabb vagy kopaszabb ifjak alapítanak a Gazdaságtársadalom szellemi kilátástalansága ellen lázadó együtteseket, amelyeket a szórakoztatóipar rendre fülön csíp, majd fölültet a maga korrupt média-szamárlétrájára. Onnan aztán kiabálhatnak, amit akarnak — hangjuk szolgálatóvá mutál, látjuk a szerelést, tudjuk, hogy immár a milliós technika, a klippgyártás, a tévé és a lemezgyár zsoldosai. Még jók is lehetnek, sőt az egyik jobb, mint a másik, különösen playbackben, és annak rendje-módja szerint versenyeznek, mint a cigaretták az autópálya körül. No persze, a dohányzás káros az egészségre. A Gazdaságkor környezetromboló belső automatizmusát jól jellemzi Christian Pfister svájci klímatörténész: a benzinárba útadót építenek, amelyből autópálya épül, amely még több útadót termel és terel a kincstárba még több út és autó számára, a kevésbé szennyező vasút rovására. Hozzátehetjük: az igazi paradoxon
