Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - Tőzsér Árpád: Képzelt napló egy erdélyi utazásról
Czakó Gábor gyökeresen ellentétes működési rend ez, amelyek közül az előbbi az utóbbiból táplálkozik. Ráadásul a salakjai a Föld számára jobbára emészthetetlenek. Hogy a gondok súlyát képtelen érzékelni, annak több oka van. Az első ok a kor motorja, a Tudomány, amely szintén szakadatlanul fejlődik, csakúgy, mint az általa létrehozott technika. Olyannyira és oly látványosan, hogy még azok sem állítják az ellenkezőjét, akik máskülönben átlátnak a fejlődés szitáján, akiket szíven ütött a különböző előjelű szocializmusok rémuralma, és észrevették, hogy a haladásnak nevezett folyamat korántsem előrehaladó, hanem időnként iszonyatos zsákutcákba torkollik. Talán éppen azért, mert a fejlődésnek ítélt kormozgás valójában más. Inkább a társadalmi létföltételek átrendezése ez, az értékek újracsoportosítása, aminek során az emberi személyből, a családból, a nemzetből, Bachból és a hitből, Michelangelóból és Arany Jánosból atombomba lesz, penicillin, televízió, autó, Michael Jackson, űrhajó, holocaust, génsebészet, Barbi. Igen, nem helyettük lesz, hanem belőlük, az ő világfönntartó nedveikből. Nos, a Tudomány föltartóztathatalan fejlődése majd megoldja... A második altató az eredmény. Szorosan összefügg az előző tényezővel. Csakugyan, siker sikerre halmozódott. A Gazdaságtársadalom termelékenysége példátlan. Amiből pedig a legtöbb keletkezett, az a gőg. Az ember végigtekint a világon, és azt mondja: én vagyok az Isten. Látja tetteit, és Istennel szólva mondja: "mindez jó". Én csináltam. A harmadik ok az új világ. A pompásan működő civilizáció, mely szakadatlanul ontja áldásait olyan mennyiségben, hogy ma egy bécsi cukrászmesternek több cucca van, mint II. Józsefnek volt, s ráadásul remekebb orvosi ellátást élvez, mint amilyet a császár élvezett, úgyhogy emberi számítás szerint neki nem kell meghalnia a 49. születésnapja előtt. A civilizáció azonban ellentétben a Gaiával, amely hordozza és táplálja, nem szerves, hanem szervetlen képződmény. Nem ön- szabályozó, nem öngyógyító. Mi több, alkotója, az ember elől eltakarja a teremtettet, elhiteti vele, hogy az is olyan, mint a csinált: tehát átszabható, eldobható. Sőt egyre inkább és egyre többekben mintha a civilizáció volna az igazi világ, a tényleges realitás. Ennek fizikai és metafizikai terei a köznapi, technikai tapasztalatoktól a munkán át a tömegtájékoztatás mesehatáraiig terjednek. A buszkalauztól a főnökön át a Szupermenig. A természet mediatizálva érkezik a Gazdaságkor fogyasztójának érdekkörébe. Ha nem így történik, akkor ez egy zavaró tényező, amelyet sürgősen el kell takarítani. A negyedik tényező az új ember, akinek megszületését elsőként Nietzsche hirdette. "Mell nélkülinek" nevezte őt, olyannak, akiből kiveszett a becsvágy, a nemesre törekvés. Ortega tömeg-emberről beszél, aki "olyan akar lenni, mint a világ", akit nem tudott asszimilálni az európai kultúra. Marcuse felvázolta az egydimenziós embert, a szociológia "konzumidiótát" emleget, fogyasztói hülyét, akit tökéletesen kielégít, ha a termelés-fogyasztás mókuskerekét hajthatja. A Barbi ő, aki kilépett a kozmikus középpontból, és a velejáró kötelességből-felelősségből.
