Irodalmi Szemle, 1995
1995/4 - ÁRGUS - Turczel Lajos: Két könyv a két háború közti cserkészetről
árgus rémképeit megfogalmazhassa, lexikonszócikkekben papírra vetve tárgyiasít- hassa őket. Lawrence Norfolk regénye egy modernebb Thészeusz-történet. A London alatt húzódó alagútrendszer — amely valójában a Kabbala, vagy ha úgy tetszik, a Kelet-India Társaság ütkos tanácsának búvóhelye — a maga monumentális szövevényességével mintha a görög mitológia labirintusát és lakóját, a Minótauroszt jelképezné. John Lempriere tévelygő Thészeuszként keresi, kutatja a titkot, Juliette-Ariadné fonala segítségével egyre mélyebbre és mélyebbre jut a labirintusban. Míg végül eljut a pokol legmélyebb bugyráig, és fény derül a meseszerűen hihetetlen és döbbenetes valóságra... A mese-réteg Gy. Horváth László, a fordító idézi utószavában a Sunday Times recenzensének egy mondatát: Münchausen báró ehhez képest kismiska." Norfolk u- gyanis továbbgondolja, valósággá álmodja a felvilágosodás évszázadának félbemaradt kísérleteit, utópisztikus "felfedezéseit": robotemberekről és mesterségesen tartósított szervezetekről, élőlényekről mesél oly természetességgel, hogy az olvasó még mosolyogni is elfelejt, csak ámul a fantázia e csodálatos szárnyalásán. A rochelle-i kobold alakja pedig egyenesen magánmítosz — akár a legendák őrzőangyalai vagy az ókori eposzok "deus ex ma- chinája". A regényt átszövi a mitikus számok rendszere, ismétlődik a kilences, a hetes, a hármas szám, jelképes alakok és formák, szimbolikus jelentésű szavak, beszélő nevek teszik titokzatossá, meseszerűvé a szöveget. A lempriere mint detektívregény A hivatalos irodalomelmélet vonakodik ugyan elismerni, de a történetmondás, a cselekménybonyolítás módját, a történet minél érdekfeszítőbbé tételét elsősorban a detektívregények művelői alapozták meg. Agatha Christie- től a magyar Rejtő Jenőig, Conan Doyle-tól Leslie L. Lawrence-ig sok írót teremtett e műfaj (igen, néha bizony a műfaj teremti az írót) és — Eco nyomában — Lawrence Norfolk is merít e hagyományból. Mintha azt kérdezné: miért kellene egy nagy regénynek unalmasnak is lennie? A Lempriére-lexikon pontról pontra követi a jó krimi cselekményvonalát: a történetet a végén kezdi, majd az előbb még meglehetősen esetlegesen, mintegy véletlenül megjelenő alakok, események, jelenségek fokozatosan pókhálószerű rendszerré rendeződnek, mindennek helye, magyarázata, szerepe és jelentősége lesz. A pókháló egymástól távol eső szálain elindulva, e szálak különböző csomópontjain átjutva az ifjú John Lempriere a szövevényes gyilkosságsorozat borzalmait átélve még ép aggyal eljut a pókig, a központig, a megoldásig. S mint minden igazi detektívregényben, a gonosz itt is megbűnhődik, a jó elnyeri jutalmát, a szellemek pedig visszatérnek "az örök vadászmezőkre". A norfolki titok A Lempriére-lexikon egy író hihetetlenül széles körű műveltségének az enciklopédiája. A 18. századi Anglia monumentális tablója, a nagy francia forradalom sajátos magángenézise, az antik mitológia megelevenedése, a csodálatos angol táj szavakból megfestett portréja. Rétegregény. Olyan mű, amelynek olvasásásba nyakig lehet merülni, habzsolni lehet szenvedélyesen, titokban, párna alatt, zseblámpafénynél akár gyermekkorunkban.
