Irodalmi Szemle, 1995
1995/1 - Z. Németh István: Kissisa
Kissi sa dühösen végigmért, majd rebbent az ajka, mintha szólni akarna. Töltött magának is a bugyborékos italból. Tudtam jól, hogy egyáltalán nem szomjas, csak az időt akarja húzni. — Ha mindezt megmagyaráznád bővebben, talán nem vonnék le elhamarkodott következtetéseket abból, amit mondasz. Mennyit ittál? Több litert, gondolom... De ez engem nem zavar. A lényeg, hogy ne csak az ágyban értsünk "szót", hanem egymás mellett ülve is. Ha már elkezdtem a játékot, lehetetlenség lett volna abbahagynom. Úgy nézegettem a kézfejemet, mintha nem tartozott volna hozzám. Még bele is haraptam, hátha KissLsa kissé kizökken nyugalmából. — Hddig azért nem beszéltem erről a felfedezésemről, mert annyira nevetséges, mesébe illő, hogy... Nem tudom. Most beszédes kedvemben vagyok, ha karsz, akár komolyan is vehetsz. Legalább nem ér majd meglepetés, ha... Vagy ahogy akarod... Mindezt tarthatod egy részeg alak fecsegésének is. — Majd eldöntőm. — Akkor került sor erre a felfedezésemre, amikor megismertelek. Araikor abban a bálban egymással táncoltunk, úgy éreztem, hogy rengeteg mondanivalónk van egymásnak. De attól a nyomasztó érzéstől sem tudtam szabadulni, hogy ez egyben az utolsó táncunk is... — Folytasd... Kissisa rosszat sejtett. Valószínűleg arra gondolt, hogy ha leissza magát az ember, még kijózanodhat másnapra, de ha megbolondul, akkor lőttek az egésznek... — Később rá kellett jönnöm, hogy te nem vagy, azaz nem létezel — mondtam a lehető legkomolyabban, mélyen a szemébe nézve. A lány felszisszent, mintha tűvel szúrta volna meg az ujját. — Csak én képzelem a testi és szellemi valóságodat, mintegy kivetítek egy ideált a világba, mozgatom, beszélgetek vele... Játszom a gondolattal, ami tulajdonképpen ő... Mi lenne, ha... Mi lenne, ha lenne...? Most itt ülne velem szemben, és erről beszélgetnénk. És így tovább...! — Hát ez remek! Nem gondolod, hogy... — ...hogy sokat ittam? Vagy esetleg sürgősen orvosi kezelkésre szorulok? Nem, nem, először talán hallgass végig. A bál után döbbenten tudtam, hogy azt beszélik rólam: bolond vagyok. Nocsak, gondoltam, milyen izgalmas ötlet. Azt mondták, egyedül táncoltam, pörögtem a parketten, nem létező partner tűiébe suttogtam szép szavakat, sőt mi több, öltögettem a nyelvemet. Azaz a semmivel csókolóztam. Amikor téged említettelek, csóválták vadgesztenyeszínű fejüket. Téged ott senki sem látott, rólad senki sem tud. I .ehetetlen, gondoltam, olt voltam
