Irodalmi Szemle, 1995
1995/2 - Az Irodalmi Szemle köszönti a 70 éves Rákos Pétert
Az Irodalmi Szemle köszönti a 70 éves Rákos Pétert bennünket az öröklét. A szuverén egyén áhítata ugyanis eltaszítja magától az általánosság hatalmát, és nem engedi eluralkodni magán generációja jellemzőit. Nemzedéke Rákosnak is csak időbeni besorolást jelent, saját időbelisége azonban túlmutat ezen. Ortega y Gasset szerint minden generáció előtt kettős cél áll: átvenni és folytatni a megelőző generáció eszméit, értékeit és intézményeit, valamint kifejleszteni saját vitális energiáit. El kell mondani, hogy Rákos Péter generációjának értelmisége olyan történelmi körülmények között élt és működött, amelyek hatására gyakran került abba a helyzetbe, hogy nem vállal(hat)ta fel az értelmiségi küldetését. Rákos azonban értelmiségi maradt minden körülmények között. Nem az időbe zárttal, hanem az időfelettivel — az irodalom értékeivel foglalkozik. És tudjuk: az odaadással végzett tevékenység tárgya rajtunk hagyja kézjegyét. A hetven év ezért számomra csupán naptári tény, mert mögötte felmagaslik a személyiség, amelyen nem fog az idő. Isten éltessen, Tanár Úr! Mészáros András Rákos Péter 70 évére Egy évtizede sincs, hogy Az irodalom igaza című, utolsó hazai kiadású tanulmánykötetének utószavában írhattam: "Rákos Pétert kivételes hely illeti meg a csehszlovák és a csehszlovákiai magyar irodalmi és tudományos életben. Személyében egy európai formátumú tudóst tisztelhetünk, aki a nemzeti és nemzetiségi kereteket messze meghaladva, európai összefüggésekben vizsgálja az irodalom jelenségeit. Egyike azon keveseknek, akik jelenlétükkel enyhíteni tudják azt a fájdalmas veszteséget, ami Fábry Zoltán dőltével érte irodalmi életünket." Azóta a történelem kulisszái elfordultak, a lokalizáló jelzők érvényüket vesztették, de megmaradt és még nyilvánvalóbb lett az a "kivételes hely", amelyet Rákos Péter az irodalomtudományban betölt. Születésének 70. évfordulója alkalmából óhatatlanul Babits Mihálynak, egyik "bírálva tisztelt" mesterének gondolatai jutnak eszembe, melyeket feledhetetlen esszéjében az írástudók hűsége-árulása kérdését boncolgatva fogalmazott meg: "Az »áruló« írástudó... nem avval lesz árulóvá, ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé, melyre ujja mutat. Az árulást akkor követi el, ha nem is mutat többé a csillagra. LJptei magánügyek, de szavaiért és átjelzéséért
