Irodalmi Szemle, 1994
1994/11 - ARDAMICA FERENC: Dodó és Dodóka
Ardamica Ferenc Jozsó — az emeletszomszédja — a vörös hajú Milica férje. A második férje. Az első férj — egy garázda alkoholista — bántotta Milicát. Mit bántotta! Ütötte-verte! Milicának pokol volt mellette az élete. Milica tűrt, szenvedett, azután egyszer csak elérkezett az a pillanat, amikor úgy érezte, egy percig sem bírja tovább a cirkuszt és a bunyót, és véget vetett a műsornak — kiugrott az ablakon. Igaz, csak az első emeletről. De az első emelet alatt magasított földszint volt, és Milica eltörte a hátgerincét. — Hiába no! — dünnyögi Dodó. — Nem vagyunk egyformák. Mindenkinek más a vérmérséklete, mindenki különböző módon reagál az eseményekre, Milica meg, ne felejtsük el, hogy vörös hajú! Nem olyan, mint más ember. Milica, miután megtanult a tolókocsival közlekedni, beadta a válópert, és elvált az urától. Albérletbe költözött, s közben beadta a kérvényt a küszöbtelen házba, s naponta eljárt a tolókocsival az építkezéshez megnézni, hány centit nőtt hosszában, gyarapodott székében az épület. Jozsó építőmunkás volt, agglegény, e házon dolgozott. Mindennap látta a vöröshajút. Eleinte csak bámulta. Milica — ha leszámítjuk a tolókocsit — amúgy szemre- való teremtés volt. Azután Jozsó egyszer csak vette a bátorságot, leballagott a félig kész lépcsőn (lám, mire jó a lépcső!), és szóba elegyedett a nővel. Mire a ház elkészült, összemelegedtek. — Elment az eszed, Jozsó?! — cukkolták az agglegényt a munkások. — Mihez kezdesz egy nyomorékkal? — Elveszem. Ha hozzám jön — válaszolta nyugodtan Jozsó. Milica, mielőtt igent mondott volna a nagydarab, szőke építőmunkásnak, előbb tiszta vizet öntött a pohárba: bevallotta, hogy őt pelenkázni kell. Jozsó meg tudomásul vette, elvette, beköltözött vele a házba, és azóta pelenkázza. Nem hallatszik abból a lakásból soha egy hangos szó se, csak Milica dalolása. Már délután van, de Dodó képzelőerejét még mindig Milica és Jozsó kapcsolata izgatja... Pedig enni is kéne már valamit! A hűtőhöz gurul, felrántja az ajtaját. Nincs abban jóformán semmi. A vaj, a sajt, a tojás meg minden más — a pástétomot is beleértve — elfogyott. A lekvárhoz viszont semmi kedve. A szekrényben árválkodó egyetlen, félig rothadt paradicsomhoz meg aztán végképp...! Becsapja a hűtő ajtaját, a konyhakredenchez hajt — jó lesz a pirítós is! Azaz jó lenne... De kenyere sincs. Csak egy penészes kenyérvég. így jár az, aki szégyenkezik tolókocsival közlekedni a városban. Majd holnap kimegy a városba, és bevásárol. Ideje feltölteni a kasznit. Szar sincs benne. Illetve csak az van! Amint elképzeli a bevásárlást, patakokban ömlik a hátáról a hideg veríték. Sehová se megy! Lehet, hogy holnap leölik otthon a disznót, s akkor az anyja feltölti a hűtőt... Nem bolond éppen most, disznóölés előtt bevásárolni! Kenyérért, cigarettáért, vodkáért meg elküldheti Jozsót. Tényleg, hol a francban van Jozsó?!
