Irodalmi Szemle, 1994
1994/11 - ARDAMICA FERENC: Dodó és Dodóka
Dodó és Dodóka Máskor — ilyenkorra már rég hazaérkezik a munkából, s mielőtt újból kimenne, becsenget: — Mit hozzak a városból, Dodó? És Dodó — Jozsó markába nyomva a pénzt — felsorolja, mire van szüksége. Pofonegyszerű. Felberreg a csengő... No lám, Jozsó máris itt van, nem is késett olyan sokat. Jo- zsóra mindig lehet számítani. Jozsó... Ne hagyjuk Jozsót az ajtó előtt ácsorogni! Dodó meghajtja a kocsi kerekét, az előszobába gurul, elfordítja a kulcsot a zárban, és megnyitja az ajtót.. Azután félrehúzódik a kocsival, hogy Jozsó be tudjon jönni. Jozsó még kint van. Mit vacakol? — Bújj be! — bődül rá Dodó. Az ajtó lassan, bátortalanul mozdul, majd kitárul. De nem Jozsó áll a nyílásban, hanem — Magdus. Dodónak megugrik az ádámcsutkája. Ha tudna, biztosan felpattanna a kocsiból, de nem tud, dehogy tud, nem csak a lába béna, ebben a pillanatban minden tagja, az egész teste megbénul. Egyedül az ádámcsutkája és a szeme nem bénul meg. Van már annak egy éve, dehogy egy éve, jóval több az annál, hogy utoljára találkoztak. Nézi, nézi a lányt, s megállapítja, hogy Magdus azóta megszépült. Lehet, hogy valamicskét nőtt is, de az is lehet, hogy csak a ruha teszi... Ezt az elöl és oldalt behasított költeményt, amelyet Magdus visel, még nem ismeri. Biztosan azóta vásárolta vagy varratta, amióta... Tekintete lassan kúszik felfelé a lány napbarnította lábán, egyre feljebb és feljebb a hasadékon, keze is elindul, nem csak a szemével, a kezével is simogatja, Magdus már nem áll az ajtónyílásban, hanem eldől, hátradől a fűben, egy fűszálat rágcsál, az eget kémleli, mit lát rajta?! Az egész világért se nézne Dodóra... Dodó keze egyre merészebb, egyre céltudatosabb, fogyjon már el az a fűszál, így nem tudom megcsókolni! — Hagyd abba...! Meglátnak.... — Itt senki sem lát meg! Dodó nem hazudik, szándékosan terelte a lányt a domboldalra, szándékosan választotta ezt a bemélyedést a gyümölcsös végében, többszörösen kipróbált hely ez. — S ha mégis...? — Ide nem látni! Ő már csak tudja! De nem fűzhet hozzá bővebb magyarázatot. Na végre, elfogyott a fűszál, a lány elrágcsálta. Dodó Magdus fölé hajol, de az hirtelen elfordítja a fejét. Mi van ezzel a lánnyal?!... Jő, majd később csókolja meg... Dodó keze a lány combját simogatja, eljut a hajlatokig, a parányi bugyiig, nagyokat nyel az izgalomtól, ádámcsutkája fel s alá liftezik. — Ne, Dodó, ne... Fából van ez a lány?
