Irodalmi Szemle, 1994
1994/11 - ARDAMICA FERENC: Dodó és Dodóka
Dodó és Dodóka Sem újra, sem használtra. Marad a régi Zsiga! A baleset után Dodó átalakíttatta. A műveleteket, melyeket azelőtt a lábával végzett, most a kezével végzi. Meg lehet szokni. Igaz, a hajdani eszeveszett száguldásoknak (a csajok közben ájuldoztak) örökre befellegzett! De még így is gyorsan jár vele. Nemrégiben, amikor hazafelé tartott, bemérte a radar, megállították a zsaruk. — Jónapot kívánok, kérem a jogosítványát... A személyi igazolványát is legyen szíves... Köszönöm. Tudja, miért állítottuk meg? Dodó a vállát vonogatta. A zsaru, alig volt Dodónál néhány évvel idősebb, felcsesződött. — Szálljon ki, és nyissa ki a csomagteret! Dodó ülve maradt, és készségesen átnyújtotta a letekert ablakon a csomagtér kulcsát. A zsarunak az arcába tódult a vér. — Azt mondtam, szálljon ki! — Segítség nélkül nem fog menni... De a zsaru ezt már nem hallotta, rohant a kulccsal hátra, a csomagtér felé, mint aki legalább kokóra, urániumra vagy frissen feldarabolt hullára számít. Melléfogott. Egészen más látvány tárult a szeme elé: a tolókocsi. — Mi az ördög?! — értetlenkedett, azután észrevette a hátsó ablaküvegre ragasztott jelvényt, melyet a rokkant gépkocsivezetők használnak —kötelezően. Leesett a tantusz. A zsaru éktelen zavarba jött. — Elnézést... nem mondtam volna... izé... máskor tartsa be az előírt sebességet! A szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak! — hebegte, és visszaadta Dodó személyijét és jogsiját anélkül, hogy megbüntette volna. — Folytassa az utat! — intett Dodónak még mindig sápadtan. — De vigyázzon magára. Máskor nem lesz ilyen szerencséje. Másodszor is pórul akar járni?! — a zsaru kezdett magához térni. Dodó egy kukkot, annyit sem szólt. Indított, mielőtt a fehérsapkás meggondolhatta volna magát. Dodó vigyorog, örül, hogy kilökött a zsarufiókával, de öröme csak egy másodpercig tart, a vigyor lehervad az arcáról, nem volt ez igazi kicseszés, a zsaru megsajnálta. Márpedig őt ne sajnálja senki! A zsarusajnálat most egy újabb cigarettájába kerül! A szobában vágni lehet a füstöt. Dodó kinyitja az ablakot, szellőztet. Nem volna baj, ha az ablakon át elillanó cigarettafüst a nyomasztó gondolatokat is magával vinné. Pillantása ismét az autó farára téved. A jó öreg Zsiga! Nemigen fogja elnyúni, elkoptatni. Amennyit ő jár vele! — Segítség nélkül nem megy, Zsiga-biga! Segítséget meg nem szeretek kérni! Induláskor Jozsó szokta besegíteni az autóba, otthon a faluban meg az húzza ki, rakja be, aki éppen kéznél van, akit éppen felhajt az anyja. Itt meg Jozsónak dudál.
