Irodalmi Szemle, 1994
1994/10 - THOMKA BEÁTA: Tolnai Ottó
Tolnai Ottó ropogtatom szemenként ropogtatom csak estefele rántja formába ismét félelmem kis mágnespatkója (31. old.) Olyan folyamat játszódik le egy-egy átörökített Kosztolányi- vagy Csáth-motí- vummal, mint a Tolnai-metaforákkal a színpadon. Színpadi játékai nem drámák, nem párbeszédek, nem cselekmények, hanem oldott, tagolatlan beszédfolyamok, melyekben külön életet élnek az ismétlődő képek, alakzatok. Az árvacsáth-versekben is megélednek, fölrázódnak, új erővel hatnak a novelláiból ismert titokzatos, morbid mozzanatok. Tolnai Adria-mítosza különös tágasságról tanúskodik e versekben, hisz olyan időkben szituált a beszéd, melyben az adriai partok nem idegen országok térképein találhatók, s birtoklásuk nem csak a vajdasági magyar költők átmeneti privilégiuma. Mintha saját kincset, közös birtokot oszthatna itt meg elődeivel a szubjektum, oly élvezettel bukkannak föl a versekben a szavak, abbázia, cattaro, raguzai anziksz vagy tour-retour Szabadka és fiume között. Tolnai szótárának visszatérő elemeit, mint a gyöngy, homok, azúr, fűszál, tükör, indigó, is átengedi hőseinek, akikről már nem is tudni, maguk is teremtői-e az adria-opuszmk vagy csak benépesítői a Tolnai-féle univerzumnak. A désirével a kiserdőn lázasan kezdetű esszévers egy Csáth-monológ- ba szőtt ars poeticát tartalmaz. és kosztolányi désirével a kiserdőn tűnődtünk azon is milyen különös hogy én a zeneköltő & piktor aki eleve olyan kékháj-szerű anyagokkal mesterkedem miért mutatkozom az irodalomban határozottan prózaíró alkatként aki lombfűrésszel dolgozik s ha nincs kéznél vagy ha már minden éle eltörött postabélyeg szűz fogazatával fűrészel véres kis jeleneteket amelyek akárha egy nagy átláthatatlan háborús jelenetté készülnek összecsimpaszkodni a háta mögött és akkor désiré a pázsitra vetette magát zokogva (48. old.) Ars poeticát említettem, ám ď/Anyagyilkosság szerzőjének művészetére vonatkozó metaforikus kijelentések észrevétlenül átbillennek a történelmi tapasztalat síkjára, s vészjósló, lidérces utalásokba sűrítik azt. Az alakváltás, személy- és személyiségcsere következtében a fenti sorban mintha Désiré viselkedéséből olvasnánk ki a lírai szubjektum reakcióját, mintha nem Csáth bátyja esne kétségbe a kegyetlen háborús panoráma lehetősége miatt, hanem a kései utód, az állandóan égő
