Irodalmi Szemle, 1994
1994/10 - DUBA GYULA: Sólyomvadászat
Sólyomvadászat Hajnalban kelnek az emberek, hogy megszerezzék a bizonyítékot! Arról azonban bővebben kell szólnunk, hogyan került hősünk a Vörös Tehén nyomait keresve mind távolabbi helyekre, a belvároson kívül eső egyre ismeretlenebb városrészekbe, a sivár külvárosi kerületekbe, s hogyan kutatta fel az egyre kietlenebb utcákon rejtőző standokat, hogy végül kifulladva és keserűen megállapítsa; a Vörös Tehén sző- rén-szálán eltűnt! Eszébe jutott a Duna túlsó partján elterülő óriási panelváros, a ligetfalusi betondzsungel, ahol naponta százötvenezer ember hajtja álomra fejét. A Šafárik téren szállt fel egy Ikarusz autóbuszba, s úgy utazott, mintha vidékre menne. Talán a munkába járó lakók városrészében, ahová magánéletet élni és aludni járnak az emberek, hamarabb és könnyebben megtalálja a lap szeszélyes 15. számát! Az öreg hídon robogtak át, az elsuhanó acéltraverzek mértani mezőin kitekintett a folyó széles víztükrére, amely nyugaton szelíden érintkezett az éggel, majd a toronyházak között újságosbódék után nézelődött. Leszállt egy nagy útkereszteződés közelében elterülő távoli téren. Mintha csak idegen földön járna! Hatalmas mértani testek veszik körül, világosszürke toronyházak, ablakaik százai bámulnak a világba, erkélyeiken női és férfifehérnemű lobog a szélben. Hasztalan keresi az újságárusokat. Rossz helyen szállt volna le a buszról? Vagy az újságárusok nem kedvelik a sivár panelvidéket? Hosszan szólhatnánk útjáról, melynek cikcakkjai kiszámíthatatlanok, s részben követhetetlenek voltak, s ha már szólnánk róla, nem hallgathatnánk el a Vazallus Lázárt szüntelenül kísértő hiábavalóság-érzetet. Közben eltelt egy délelőtt, mert a betonrengetegben nagyok a távolságok. De minek is tennénk próbára az olvasó megbecsülendő türelmét, ugorjunk inkább Vazallus Lázár nyugtalan útjának a végére! Kérésére egy újságárus — nyílt tekintetű, barátságos fiatalember, aki optimista is, mert szívósan elviseli a kietlen vidéket — habozás nélkül így válaszolt: — Tessék, uram, az utolsó példány! A varázs megtört. Nem igaz, suttogta hősünk, s már kezében tartotta a lapot. Orrát megcsapta a nyomdafesték szaga. Rudé Krávo! Necenzurované noviny. A lap mottója különösen jellemzően s egyben elidegenítően hatott a reménytelen környezetben. „A kommunista akkor is kommunista marad, ha szekercék potyognak az égből!’’ Nagy, beépítetlen térség szélén állt a város peremén. A panelházak tömege a távolban véget ért, keletre a tér nagy nyílt mezőbe torkollott. A síkon magasfeszültségű villanyvezeték oszlopai távolodnak egyre kisebbedve. Nyugati irányba nyúlik a panelváros, a toronyházak és téglatestek erdejébe utak és járdák nyomulnak. Olyan az elhanyagolt tér, mint egy félbeszakadt, bár folytatni kívánt építkezés felvonulásterülete. Vasgerendahalmok, szétszórt építőanyag, elárvult fabódék és szétvert ládák körül árkok és gyommal benőtt gödrök tátonganak, barnán vagy szürkén feltűnik bennük a csupasz talaj. Szegényesnek és sebzettnek látszik a föld. Vazallus mintha csak egy idegen bolygó felszínén állna. Érzi a félkész civilizáció erőit, az emberi teremtés pusztuló kezdeményeit, amelyek fölött a meleg nyári szél hol céltalanul poroszkál, hol nekivadulva kergeti a bogáncsot. Felbolygatott táj ez, nehéz lét és céltalan nemlét választóvonala, Vazallus Lázár mintegy élet és halál kietlen
