Irodalmi Szemle, 1994
1994/10 - DUBA GYULA: Sólyomvadászat
Sólyomvadászat lettek. A világ felfordult, és a fejlődés emelkedő spirálja visszatért önmagába, bár alig magasabban. Ezen a néhány négyzetméternyi helyen azonban semmi sem változott! A másik férfi minden bizonnyal magas rangú állambiztonsági tiszt lehetett. Bódis René nem mutatta őt be, s az idegen szinte egész idő alatt nem szólalt meg. Nem is jegyzetelt. Merőn nézett és némán figyelt engem, mintha egy életre emlékezetébe akarná vésni vonásaimat. Bódis René felszólított, hogy válasszak magamnak fedőnevet. Kérése váratlanul ért. Mégis gondolkodás nélkül azonnal válaszoltam. — Miki legyen! Miklós a fiam, Miki legyen a fedőnevem, hogy rá emlékeztessen! — Jó... — Bódis René beleegyezett s az idegenre nézett, ő is helyeslően bólintott. Abban a pillanatban nem érdekelt az idegen. Bíztam benne, hogy Bódis René megért! A fedőnevemet nem veszem komolyan. így akarom nyilvánvalóvá tenni, hogy felelőtlen játékot űzök, vállalva annak minden kockázatát. Vajon megértette-e Bódis René? Ő is tudta a magáét, s alkalmazkodott hozzá. Aláírtam az elém tett papírlapot, s ezzel elköteleztem magamat. — Úgy élhet, ahogy eddig — szólalt meg végre az idegen. — Soha senki nem fogja megtudni — ígérte Bódis René. Azóta húsz év telt el. XXI. (Később a Vörös Tehén hat hetének nevezte ezt az időt, melynek éppen az ötödik hete telt. Rendszeresen hatkor kelt, tíz percet tornázott, az erős gyakorlatok után súlyzókkal edzette izmait, hogy a sólyomvadászathoz megfelelő testi erőben legyen. Utána hideg vízzel zuhanyozott, majd bőségesen reggelizett. Angolosan szalonnát, tojást, pirítóst evett, és erős indiai teát ivott. Hétkor már az ablakban ült, és nyolcig a sólymok járását figyelte. A ragadozók ilyenkor szedték áldozataikat a galambok közül. Néha látta az utca fölötti röptüket, megpillantotta őket az ablak négyszögének világra táruló terében. A levágott galamb valahogy kiszabadult a sólyom karmaiból, vagy talán valamilyen okból elengedte a ragadozó, nekivágódott Vazallus Lázár csukott ablakának, megrepesztette az üveget, apró vérfoltot és finom, szürke tollpelyhet hagyott rajta a vérfoltba ragadva, majd lezuhant a földre. Később Vazallus Lázár eltávozott hazulról, hogy megkeresse a Vörös Tehenet, s a galambot ott találta a betonon, valaki a járda és az úttest szegletébe lökte, hogy ne zavarja a járókelőket. A Manderla árkádjai alatt az újságárus kurta szava jelentőssé tette a napot. Pedig csak ennyit mondott: elfogyott! Eladta, tehát volt, megjelent a Vörös Tehén! A 15. szám, amelyben benne van — vagy nincs benne! — a neve! Szép a reggel, napfényes és meleg. A Kórház utcán csengetve jön egy zöld villamos, és befordul a Štúr utca felé, s a Felkelés téren szembejön vele a másik, rózsaszín villamos. Csupa szín és derű a reggel! Vazallus Lázár nekiiramodott, és megszaporázva lépteit a Széplak utcai stand felé igyekezett. A megszokott útvonalon ment, ámokfutását nem ecseteljük. Mindenütt ugyanazt hallotta: nincs, már elfogyott! Hát persze, amikor az én nevem...!
