Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - DOKUMENTUM - JAROSLAVA PAŠIAKOVÁ: Franz Kafka — a nagy magányos
JAROSLAVA PAŠIAKOVÁ Franz Kafka — a nagy magányos 1883. július 3-án született Prágában. Életének meghatározó része az Óváros téren és a tér környéki utcákon zajlott. Az Óváros téri Kinsky-palotában — pár lépésnyire attól az árkádos háztól, ahol édesapjának üzlete volt — működött a német nyelvű gimnázium, amelynek Kafka is a diákja volt. Később a Carolinumban jogot hallgat, majd 1908 júliusától egy biztosítótársaság jogi tanácsadója. A század első éveiben kezd írni, 1908-tól rendszeresen publikál. 1917-ben súlyosan megbetegszik, annak ellenére, hogy gyakori vendége a különböző szanatóriumoknak, hét év múlva 1924. június 3-án, a Bécs melleti Kierlingben tuberkulózisban megh. Prágában temetik el. Kafka azon kivételes tehetségű német írók egyike, akik életműve és egyénisége időről időre új magyarázatokat, új értelmezéseket kíván — s ezek gyakran nem irodalmi vonatkozású megközelítések. Egy-egy nemzedéknél különbözőképpen jelenik meg Kafka személyisége. Kafka szimbólum, mítosz, legenda. Számos kritikus az expresszionistát látta benne, mások az „avant la lettre” egzisztencionalistáját, nihilistát, mágikus realistát... Dicsérték, de bírálták is, amiért a modern írók közül a legkövetkezetesebben törölte el az objektív, konkrét és az ember belső, lelki világa közötti határt. Talán a megítélések és az értelmezések különbözősége késztette őt arra, hogy kifejezze azon kívánságát: halála után semmisítsék meg műveit. Ám mint tudjuk, barátja, Max Brod műveinek nagy részét megmentette. „Mindenki felelős azért, amit ír. Valamennyiünknek kötelessége az igazat írnia a valódi életről. A bonyodalom ott kezdődik, hogy az "igaz" és „valódi” kifejezések mindenki számára mást takarnak... Attól a pillanattól fogva, amint a valóság az álmok részévé válik, és az álmok mindenképpen a valósághoz tartoznak — az olvasó már nem sokat ért." Kafka ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely megpróbálta megőrizni a humanista tradíciót. Kortársaihoz és a kortárs művészeti irányzatokhoz való viszonya rendhagyó volt. Annak ellenére, hogy műveit avantgárd kiadóknál jelentette meg, írásai aránylag nagymértékben különböztek ezen kiadók arculatától. Bár az etikai szigor elve és az apák (gründerek) anyagias, pusztító világának leleplezését megcélzó igyekezet az expresszionistákhoz kapcsolta őket, mégsem tudott azonosulni azzal a magatartással, amelyet a mániákus kiáltványkiadás és a retorikai pátosz jellemzett. Kafka egy ellenkező előjelű, aszketikusan szigorú, pontos nyelvet és stílust alkotott meg, mely tényszerűen tárgyalta az egyén belső világát, amelybe olyan nagy intenzitással hatolnak a manipulálására irányuló társadalmi mechanizmusok. Kurt Tucholsky szerint, aki írásainak első recenzense volt, „Franz Kafka a német nyelven születő legtisztább prózát írja”. Thomas Mann „a vég hirdető jé ”-nek nevezte.
