Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - 440 éve született és 400 éve halt meg Balassi Bálint - HARGITTAY EMIL: A Balassi-kutatás új eredményeinek alkalmazása a verselemzésekben
Hargittay Emil a salamandra (CCVII), a viasz-hasonlat (CXXXIII), a bölcs természet, amely minden szépséget egybe forral (CLIX) és Júlia „lebegő szemei” (CXXVII). Mindez természetesen nem véletlen". (Bán, 1976. 132. Zárójelben Petrarca Daloskönyvének sorszámai szerepelnek. Eckhardt, 1972. közli az eredeti olasz szövegeket is: 260— 262.) A vers korábban idézett argumentuma a szalamandra-hasonlatot emeli ki. Eckhardt Sándor e toposz eredetét tovább nyomozva megállapította, hogy az a 2. századra tehető Physiologusra vezethető vissza, majd a tűz nélkül élni nem tudó szalamandragyík képe megjelenik a trubadúr költészetben is. Petrarca is innen vehette át (Eckhardt, 1972. 298.). Eckhardt arra is utalt, hogy a 8—9. strófa gondolata szintén megtalálható Petrarcánál (Balassi B. Összes Művei I., 1951. 223.). Balassi eredeti találmányának látszik azonban az utolsó előtti gyönyörű versszak ("Forr gerjedt elmémre..."), melyet később Saját kezű versfüzérébe is beillesztett. 2.5. Középkori nőszemlélet és neoplatonizmus. Balassi költészete mind magyar, mind nemzetközi vonatkozásban a poétikai hagyományok összegzője. A reneszánsz költők (Petrarca, Marullus, Angerianus, Johannes Secundus és mások) poétikai vívmányait ugyanúgy felhasználta műveiben, mint a középkori nőszemléletet vagy a reneszánsz kori neoplatonikus gondolatokat. A két gondolatkör egymással összefüggve e versben együttesen jut kifejezésre. A neoplatonikus felfogás szerint az isteni szféra földi leképeződése, megjelenése a szépség, így a női szépség kifejeződése. Természetes tehát, hogy az Isten és az imádott nő iránti szeretet-szerelem érzése egymással rokon vonzódást jelent. A női szépség (mint mikrokozmosz) az isteni szféra (makrokozmosz) sajátos földi megjelenése. Ahogy Balassi kifejezi csodálatát: „Ó, kis ábrázatban tündöklő, mennyei dicsőséges nagy szépség!” Júliát angyalként „dicsőíttető fén” veszi körül, ami nem más, mint a Marsilio Ficino-féle „splendor divinus” magyar megfelelője. „Az Istenhez való visszaemelkedés tehát végső fokon a szépség kívánása, vagyis a szerelem” (Klaniczay, 1976. 315.). A neoplatonikus gondolatokat megfogalmazó Ficino és más itáliai filozófusok, írók műveit Balassi akár Erdélyben, akár Lengyelországban megismerhette. Ugyanakkor Balassi számára Júlia olyan isteni lény, akihez a keresztény liturgiából ismert konvenciórendszerrel kell közeledni. Ahogy az ének utolsó strófájában olvashatjuk: „Öszvekulcsolt kézzel, hajlott térddel-fővel Júliámnak könyörgék.” Az Engemet régolta szakrális képzetköre természetesen más Balassi-versekben is kifejezésre jut. Példaként további két Júlia-verset említhetünk: a 38.-ban (Egy kegyes képében) vissza-visszatér az „angyaľ’-motívum, a 39.-ben (Ez világ sem kell már nekem) az utolsó előtti sor megfogalmazása szerint „Térdet-fejet neki hajték”. 2.6. Versszerkezet. Az Engemet régolta szerkezetét többféleképpen is elemezték. Bán Imre szerint a 13 strófa 4—4—4—1-es tagolást mutat a versben megnyilvánuló
