Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - RÓBERT LÁSZLÓ: Nívea fokon
Nívea fokon* — Oszlopban sorakozó! Irány a Vásártér. Menet in-dulj! Ilyen ragyásan is snájdig szakaszvezetőt sem Horthy, sem Szálási, sem Farkas Mihály, sem Czinege seregében azóta sem láttam soha. Minden reggel fél hatkor úgy, olyan frissen, illatosan adjusztáltan, majdnem karpaszományosan jelent meg a téglagyár udvarán, mint egy sarzsis manöken. Akik előzőleg ismerték, azt mondják, hétköznapon is saját pénzén csináltatott kimenő egyenruhát viselt. Neki minden nap ünnep lehetett. Ő volt az örömkatona. Ukrajnából jött vissza. Vitézsége ezüstjén mintha csodálkozva állt volna meg a hajnali nap sugara is. A század duplán vegyes volt. Egyrészt szinte korhatár nélkül tizennyolctól ötve- nig. Másrészt csak kétharmaduk viselt sárga karszalagot. Harmadrész fehéret: a többnyire jómódúak, a kikeresztelkedett kivételezettek, akik azt hitték, ezzel megválthatják sorsukat. A kiképzés reggel hattól tízig tartott. Délután csak háromtól ötig. Jobbra át, balra át, fővetés jobbra, fővetés balra... A Vásártérnek titulált tehénszaros legelőt jól kihasználták: a marhákat hajnali 4- től 6-ig aztán megint csak miutánunk hajtották ki. A kiképzés nem tűnt nagy ügynek. Én a leventében is jól kivágtam a díszlépést. A fene tudja, miért, valahogy még szerettem is. Eleinte. Orsós az első napon a vezényszavakon kívül jóformán egy szót sem szólt hozzánk. (Úgy látszik, a jutási altisztképzőben „pszichológiát” is tanítottak.) Csak a szeme villant néha, ha egy-egy öregebb kripli botladozva váltott lépést. Másnap reggel. — Oszolj! Vonalban sorakozó! Az „arcvonal” nagy nehezen feláll. Orsós komótosan odasétál a sor elejére: — Brüll, álljon ide mellém, oszt nézze meg: hugyozták ezt a vonalat, vagy mi a rosseb? — Alázatosan jelentem, szakaszvezető úr, a vonal nem teljesen elvágólag egyenes. A könyöktávolság sincs meg mindenütt, jelentem. — Jól van, Brüll. Oszolj! Vonalban sorakozó! Amikor a század kiegyenesedett, Orsós elénk állt: — Magik nem tudnak desztillálni. Mert magik nem állnak azon a nívea fokon. * Részlet a szerző T-TWINS Kiadónál közeljövőben megjelenő könyvéből