Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - DUBA GYULA: Sólyomvadászat
Sólyomvadászat hetyke kis gazok, sőt burjánzásra kész kórók hajtanak ki, és jóindulatú körülményekre lelve vígan tenyésznek. Kivirágoznak a kövek! De már kuriózumnak is elfogadom, hogy május vége táján az ablakommal szemben lévő csatornában, a háromemeletes, század eleji eklektikus háztömb szegletén mintegy láthatatlan humuszból kihajtott egy kukoricaszál, erősen megállt a helyén és dúsan, mélyzöld színekben növekedett. A forró szelek és nyári viharok sem tépték ki, nyár végén fürtösen kivirágzott, selymes, lilás bajuszt növesztett, és két csövet fejlesztett, anyá- san beérlelte őket, őszre pedig megsárgult, mintha csak a mezőn élne. November végén döntötték le a Kis-Kárpátokból alázúduló szélviharok. Az udvarunkon mutatkozó patkányokkal sem foglalkozom bővebben. Öreg házunk pinceablakai az udvar szintjével egy vonalban vannak. Gyakran mutatják magukat a patkányok. Érdemes azonban megemlítenem, hogy néha megjelenik köztük egy állat, rendszerint szürkületben, egy bolyhos farkú, náluk valamivel nagyobb ragadozó, talán nyest lehet! Szétkergeti őket, és eltűnik a pinceablakban. Mulatságos, ugrándozó járásáról — nem surran, mint a patkányok, hanem hullámozva, egyénien szökell, arra következtettem, hogy magasabbrendű lény közöttük, fejedelmi lakótárs, csak nyest lehet! Aztán a vaddisznók! A Večerník is megírta annak idején a történetet. Ködös téli szürkületben, éppen uzsonnaidőben egy jól megtermett vadkan bolyongása során betért a Carlton kávéházba, a zajos társaságtól s a fénytől kissé megzavarodva feldöntötte a pincért, hangos sikoltozásra késztette a kávézó hölgyeket, majd elbizonytalanodva megpróbált behatolni a konyhába, a hujjogó fehér sapkás szakácsok láttán azonban sértődötten és rendelés nélkül távozott. A következő télen viszont egy mázsányi vadmalac a Kultúrparktól jőve igyekezett bevenni a várost, az utána haladó, tülkölő autóbuszt lassításra kényszerítette, lépésben kellett vezetni a sofőrnek, míg a fekete jövevény fújtatva és prüszkölve elkanyarodott előle a Várdomb alatti bozótos irányába. Ne csodálkozzunk tehát, hogy a sólymok nyolcvankilenc tavaszán ismét megjöttek! Friss kgiakozással telerikoltozták környékünket, és világgá kergették a galambokat. Láthatóan örvendeztek, hogy visszatértek! Otthonosságuknak megannyi bizalmas jelét adták. Talán figyelmemért kitüntetve a magánéletükbe és intim perceikbe is betekintést engedtek. Az eklektikus stílusú háznak, melynek csatornájában a kukorica „termett”, nagy közös tv-antennáján bepillantást nyertem érzelmi életükbe, megfigyelhettem nászukat. Ablakomból, akár egy színházi páholyból, éppen a szeretkező sólymokra láttam! Önfeledten figyeltem játékukat, és gyönyörködtem látványukban. Pompás madarak! Uralkodók, nagyszerű fejedelmi pár az antenna ágbogán, a technikai csoda villás-szálkás keretén, ezen a műfaágon méltó- ságosan csalogatták egymást. Ám inkább a nagyobb testű tojó csalogatta a valamivel kisebb termetű hímet, s igyekezete eredménnyel járt. Nem akartam hinni, hogy a pazar királyi játék után nászuk hasonlóan prózai, mint más madaraké! Együttlé- tük után a hím diadalmasan felrikoltott s a magasba tört, vijjogva ócsárolta a riadt felhőként bolyongó galambokat, rémítgette őket, bár önmagával eltelve, egyébként ügyet sem vetett rájuk. A gőgös tojó, a kielégült butácska asszony pedig közönyösen
