Irodalmi Szemle, 1994
1994/7-8 - DUBA GYULA: Sólyomvadászat
Duba Gyula a helyén maradt, férjeurának utána se nézett, mint fitogtatja férfias erejét, idegesen megremegett, megrázkódott az átélt gyönyörtől, hosszú szárnyát nyújtogatta, mely szinte a farka végéig ért, és — mily bizarr testiség, a szép nőstények öntelt korlátozottsága — mintegy a hóna alatt, szárnya tövében kéjesen vakarózott. Lustán és ernyedten pihent, mint a szeretkezésben elfáradt nők. A sólymokat megszoktuk, tudomásul vettük, hogy a Redoute padlásán fészkelnek, és egyelőre nem bántják környezetüket, nem vágják le a galambokat. Élelmüket erdőn-mezőn szerzik, ahogy a legnemesebb orvmadarakhoz illik. Különösen a tv-antennákat kedvelték. Hosszan megültek rajtuk, és mogorván gubbasztottak vagy széles jókedvvel kiabáltak, mikor milyen volt a hangulatuk. A galambok állandóan figyelték őket, amikor a sólyom mogorván gunnyasztottt az antennán, vagy békésen megült a tűzfalon, ők is megnyugodtak, de amikor kajak harci kiáltással felszállt és lélegzetelállító légi bravúrokba kezdett, a galambok kirepültek volna a világból! A sólyomvadászat lehetősége azonban fel sem merült bennem. Sem akkor, sem a következő évben! Valaminek még történnie kellett, hogy a sólymok jelenléte különösre forduljon. Aztán szokatlan, redoute-béli tartózkodásuk más rendkívüli tényekkel találkozott, és az események váratlanul furcsa irányt vettek. Pozsonyban, az egykori koronázó városban s a diéták színhelyén, Pressburg császárvárosban, azaz a mai Bratislavában megjelent a Vörös Tehén! A város számos pontján feltűnt, és sokaknak megmutatta magát. Nagyra becsült Olvasó, ne rettenj meg! A szlovák fővárosban nem Bosch rémeinek és a középkori apokalipszisoknak egyik torzalakja tűnt fel! Bár a lopakodó természet városfoglaló kísérleteit felfedő bevezető után joggal következtethetnél furcsa állati lényre, minden ésszerűségtől elrugaszkodott torz csodabogárra, valami újkori patás kísértetre. Nem így van! A kísértet fogalma némileg rokonítható vele, meg kell azonban mondanom, hogy a Vörös Tehén kizárólag az emberi természet, a kultúra és a civilizáció terméke, a szellemiség képviselője, s bár nevében állati lénynek mutatkozik, tényszerű valóságában emberi termék! Zavarosan hat? Nem megoldhatatlan rébusz ez, hanem annak kifejeződése, hogy a Vörös Tehénről néhány további felvilágosító jellegű megjegyzést kell tennem! Nics szó tehát sem ijesztő csodáról, sem idétlen tréfáról. Legfeljebb maga a történet különös. Tudom, ez így még homályosabbnak tűnhet. Az érthetőség és kibontakoztatás érdekében meg kell tennem felvilágosító megjegyzéseimet a Vörös Tehénről! Hogy nyilvánvaló legyen, nem olyan kísértetjárásról lesz szó a történetben, melynek során pirosbarna magyar tehénfajták díszpéldányai kérődznek a Szlovák nemzeti felkelés terén! A valóság szülte a bizarr esetet, realitása minden abszurditása ellenére kétségtelen. A Vörös Tehén fogalma fordítás, eredeti cseh nevén Rudé krávo, mely nem más, mint egy kéthetenként megjelenő lap címe, melyet alcíme „Cenzurázatlan újság”-nak nevez. A címet a Rudé právo — Vörös jog — elnevezésű, klasszikus kommunista, manapság pedig „független” politikai napilap címének a parafrázisaként nyerte. Nem mindennapi elnevezésének némi okát adja a
