Irodalmi Szemle, 1994
1994/6 - 440 ÉVE SZÜLETETT ÉS 400 ÉVE HALT MEG BALASSI BÁLINT - THÓR LILLA: Sasok és madarak
Sasok és madarak THÓR LILLA Sasok és madarak (Jól tanítjuk-e Balassit?) Amikor régi írókról, költőkről beszélünk, életüket kutatjuk, műveiket elemezzük, akkor tetteik indítékait, műveik mondanivalóját részben feltevésekre alapozzuk. A vers örök, minden korban, évszázadok távolából is megszólítja az olvasót. A "valódi" vers, amelyre nem rakódik rá az idő pora, hosszú évek elteltével is gazdagítja lelkünket. Még akkor is, ha, mondjuk, a 16. században s még inkább, ha Balassi Bálint tollával íródott. De: "Vajon tiszta-e a lelkiismeretünk; olvassuk-e, ismerjük-e, tanítjuk-e, szeretjük-e igazán" Balassi Bálintot? — kérdezi tőlünk Nemeskürty István a Diák, írj magyar énekeiben. Próbáljunk meg Nemeskürty kérdésére válaszolni: induljunk ki a hazai gimnáziumaink és középiskoláink első osztálya számára készült irodalomkönyvből, s kérdezzük meg magunktól, jól tanítjuk-e Balassit középiskoláinkban? Évek óta a szövegközpontúságról beszélünk, ez a tankönyv mégis túl sok adatot tartalmaz, s kevés verset, verselemzést, s azokat is elnagyolja. "Az író irodalmon kívüli személyisége, életrajza, nem irodalmi megnyilvánulásai csak akkor játszanak szerepet, amikor nélkülük nem tudjuk a művet megérteni. Ez az eset elég ritka" — írja az irodalomtörténetében Szérb Antal, s nyugodtan hihetünk neki. Tankönyvünk sokkal részletesebben tárgyalja Balassi életének eseményeit, mint műveit, s fontos eseményként tartja számon például a Rudolf király koronázási ünnepségén eljárt emlékezetes juhásztáncot, miközben elmarasztalja a Habsburgokat, hogy csak ekkor, egyetlenegyszer méltatták figyelemre Balassit. Mintha az egész Balassi-fejeze- tet egy romantikus regényből ollózták volna ki, a költő verseinek lényege pedig elvész a mesék hordalékában. Nagy hiba, hogy a szerző azt próbálja elhitetni olvasójával, hogy Balassi afféle őstehetség volt, "...aki a kor arisztokratikus és egyházi szelleme dacára, mintegy saját jobb érzése ellenére, szerelmes verseket írt, belső, ellenállhatatlan kényszer, a romantikus ihlet által hajtva". Irodalomtörténetíróink felfogása természetesen ellentétes ezzel a véleménnyel. Ma Balassit úgy látjuk, mint a kor reneszánsz műveltségű főurát, költőjét, aki tudatosan műveli az irodalmat, s nem ösztönösen "pattannak ki" fejéből a versek, hanem közben gondolkodik is. A vizsgált tankönyv szövegeinek nagy hibája, hogy nem olvasmányosak. Úgy tűnik, mintha egy összefüggő szöveg minden harmadik mondatát ragadták volna ki a szerzők, s ezáltal az Egész értelmét veszti. Például milyen magyarázat a következő: "A »felemeltem« szókép értelmét pedig az utána következő sor fejti ki részletesebben: »kikkel sok jót tettem, tartottam, neveltem?«" Csak Nemeskürty idézett könyvét kellett volna fellapoznia a szerzőnek, s megérthette volna saját gondolatát is: "Balassi Bálintot...kortársai katonákat nevelő férfinak ismerték mégpedig olyan nevelőnek akit e vonatkozásban nem gátoltak osztálykorlátok: minden rendet becsült. A »Katonaé- nek« tehát nem csupán gyönyörködtető, hanem nevelési célzatú ének is."
