Irodalmi Szemle, 1994
1994/5 - MONOSZLÓY DEZSŐ: Trisztán és Izolda
Trisztán és Izolda TRISZTÁN: Nem egészen. A temetés még hátravan. TRISZTÁN: Nem... és erre nincs is szükségünk. IZOLDA: Mondja, Trisztán, szeret maga egyáltalán engem? TRISZTÁN: Ezt nem lett volna joga megkérdezni. De ha már megkérdezte, válaszolok. Egy biztos, kicsit megvetem, kicsit gyűlölöm. Ennyi emberi érzést régóta nem éreztem senkivel szemben. IZOLDA: Most azért gorombáskodik velem, mert azt hiszi, hogy a nagyanyák is asszonyok, vagy azért, mert az ilyen vénségről úgyis lepereg minden? RENDEZŐ: (Kopogás a nézőtér felől.) Itt álljunk meg egy kicsit, és gondolkozzunk el azon, mit is mond Izolda. TRISZTÁN: Én már elgondolkoztam rajta. RENDEZŐ: Izolda szerintem váratlanul erotikus fűtöttséggel telíti meg kettőjük találkozását. Eddig ugyanis arról volt szó, ami elmúlt, s egy utazásról, amely a halálba vezet. Most azonban mintha az lebegne a levegőben, hogy van itt még valami, amit kettejük között el kell dönteni. Te most a kérdésre nem válaszolsz, megcsókolod Izolda kezét. De mit jelez ez a kézcsók? Tudomásul veszed Izoldát a maga asszo- nyiságában, a még mindig asszonyiságában, vagy éppen ellenkezőleg, elutasító bók ez? TRISZTÁN:Itt egyszerre többféléről van szó, olyasmiről, mint Proust megutált testisége, helyesebben hogy a testtel való visszaélésre-döbbenés utálat és elegancia is. De még valamiről, hogy is mondjam... IZOLDA: Ti férfiak mindent túlkomplikáltok. Szerintem Izolda természetszerűen koketál a gondolattal, hogy azzal a régi Trisztánnal, megutált testiség ide vagy oda, megöregedett alakban is találkozni fog. RENDEZŐ: Én csak a párbeszéd jelentőségére szerettem volna felhívni a figyelmeteket. IZOLDA: És mi lenne, ha Trisztán egyszerűen megcsókolná Izoldát? RENDEZŐ: Nem, erre semmi szükség... egyrészt Trisztán nem mohó kamasz... TRISZTÁN: Honnan tudod? RENDEZŐ: Ő végső döntés akar. Neki nem elég egy csók, akkor akár egymásnak is eshetnének. De ebben a darabban nincs ágyjelenet... ez megtörné a darab egységét, ez... IZOLDA: Ebben nem vagyok olyan biztos. Izolda nemsokára magára marad, és határoznia kell. Miért ne történhetne meg most kettőjük között megint az a dolog? Persze csak utalnánk rá. Úgyis, mint újabb, Trisztán mellett döntő érvre. RENDEZŐ: Ugyan már. Egy száz év előtti darabban jelenthetett fordulópontot a bűnbeesés vagy a teljes beteljesülés, de egy mai ötvenéves Izolda nem azért követi Trisztánt, mert negyven év után ismét lefeküdt vele. Ez egyszerűen nevetséges. TRISZTÁN: Rendben van, nem faljuk fel egymást. RENDEZŐ: Izola nagy monológját most elhagyjuk. Miután Trisztán távozott, Izolda szemügyre veszi a lakást. Lassan búcsút vesz a tárgyaktól. Ez a búcsú személyekhez is kötődik, férjhez, gyerekekhez, emlékekhez.
